Az állam foglalkoztatáspolitikai eszközrendszerének forrása a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból (korábbi nevén Munkaerő-piaci Alap) biztosított. Ez az alap 2007-2013 között évente átlagosan 342 milliárd forint volt, amelyből az álláskeresési támogatást, a foglalkoztatási célú EU-s programok hazai önrészét, munkaerő-piaci programok támogatását, képzési programok finanszírozását fizeti a kormány.
Elvileg ez a forrása annak, hogy ha egy térségben váratlan munkaerő-piaci krízis keletkezik - mint például most Dunaújvárosban a Dunaferr várható leépítése miatt - akkor legyen eszköz a kormányzat kezében valamilyen átmeneti, vagy végleges megoldásra. Könnyen belátható, hogy éppen akkor van szükség ezekre a pénzekre, amikor a legnagyobb a válság, mivel ilyenkor megnő az elbocsátások száma. Azaz a megoldás az, - és ezt mutatják nyugat-európia példák - hogy inkább át kell csoportosítani a forrásokat a foglalkoztatási és ezáltal a társadalmi krízisek kezelésére és nem szabad az államnak hátrébb vonulnia.
A 2007 és 2012 közötti költségvetési törvények végrehajtását áttekintve viszont az látszik, hogy a magyar kormányok éppen ennek ellenkezőjét tették. Míg 2007-2008-ban EU-s források nélkül 60 és 72 milliárdot fordított a kormányzati foglalkoztatási és képzési támogatásokra, ez a szám 2012-ben 26,8 milliárd forintra csökkent és a mostani tervek szerint sem éri el a 35 milliárd forintot (33,5 milliárd a módosított előirányzat).
Mindent a közmunkára
A mostani kormányzat alapvető szemléletváltozást hozott a foglalkoztatáspolitikában. Egyrészt radikálisan, főszabály szerint – akár jelentős visszalépésként értékelhetően - 3 hónapra csökkentették az állástalanok támogatási idejét, és ezzel együtt a foglalkoztatási alapból egyre nagyobb összegeket fordítanak a közmunkaprogram finanszírozására. Míg 2010-ben nulla forintot költött az állam közmunkára a Munkaerő-piaci Alapból, addig tavaly ez az összeg 132 milliárd forint volt, idén pedig a tervek szerint már 154 milliárd forint lesz.
Látványosan mutatja a szemléletváltást, hogy míg 2007-ben a Munkaerő-piaci Alapból közmunkára és álláskeresési támogatásra a pénz-alap 25%-át költötték el, addig ez a szám most már 60-65%. Sőt ennek nagyobb részét közmunkára fordítják.
A Policy Agenda korábbi elemzéseiben bemutatta, hogy a közmunkaprogram munkaerő-piaci szempontból nem hatásos eszköz. 10% alatt van azoknak a száma, akik képesek a közmunka letelte után a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkedni. Természetesen politikai értelemben látványos, mivel egyszerre akár 100 ezer embert is érinthet a program.
Alig segítjük a munkahelyek létrehozását és megőrzését
Ezzel szemben 2012-ben egy főre vetítve (a KSH szerint 90.700 fő dolgozott havi átlagban közmunkában és 131,9 milliárd forintot fordított erre az állam) 1,45 millió forintot költött a kormány egy közmunkásra. Miközben a közmunkára fordított forrást évente meg kell ismételni - hiszen nem válik a rendszer önfenntartóvá - addig a nyílt munkaerőpiacon való munkahelyteremtés tartósabb lehetne és csak egyszeri befektetést igényelne az állam részéről - írja a Policy Agenda elemzése.
Az adatok egyértelműen mutatják, hogy kevésbé hatékony, és drágább a közmunka, mintha ezt az összeget a munkahelyteremtésre fordítanák. Ennek ellenére tízszeresét költi a kabinet közfoglalkoztatásra, mint valódi munkahelyteremtésre. További negatívum lehet, hogy feltehetőleg a hamarosan elkészülő 2014. évi költségvetés is ezt a furcsa szemléletet viszi tovább. Az oka ennek pedig az lehet, hogy politikai értelemben kiszolgálják a kormánypártok a társadalom vélt, vagy valós igényeit. Azaz még akkor sem akarnának un. „ingyen segélyt” adni senkinek, ha a kialakított rendszer drágább, kevésbé hatékony és még társadalmilag káros megoldást is jelent.
