Korlátozott jogorvoslat, egyszerűbb adminisztráció

Vagyoni jogi perekben csak a hárommillió, közigazgatási ügyekben csak az egymillió forint feletti perekben lehet ezután a Kúriához fordulni, a munkaügyi perek egy részében pedig csak akkor, ha a vitatott érték nem haladja meg a teljes munkaidőre megállapított kötelező havi minimálbér ötszörösét. Többek között erről is döntött ma a parlament, amely ugyancsak a hétfői ülésen módosította szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvényt. Ennek nyomán a gazdálkodók egyszerűbb adminisztrációval dolgozhatnak majd a jövőben.

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények kétharmados többséget igénylő rendelkezéseinek módosítását 251 igen, 49 nem szavazattal és 28 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők, a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló törvény módosítását viszont egyhangúlag fogadta el a Ház.

Szűkítették a Kúria előtti felülvizsgálati jogot

Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról a közigazgatási és igazságügyi miniszter indítványára szavaztak. Navracsics Tibor indoklása szerint a Kúria előtti felülvizsgálat a jogalkotó eredeti szándékával szemben nem rendkívüli, hanem rendes jogorvoslati lehetőségként szolgált, mivel a polgári perrendtartás értelmében a felülvizsgálat eddig nagyon széles körben volt igényelhető.

Nem lehet a Kúriához fordulni a jogerős határozat csupán kamatfizetésre, perköltségre, teljesítési határidőre vagy részletfizetésre vonatkozó rendelkezései miatt sem.

A törvénymódosítás több esetben az értékhatár felemelésével szűkíti a felülvizsgálat lehetőségét. A jövőben a vagyoni jogi perekben csak a 3 millió forint feletti perekben lehet a Kúriához fordulni, a közigazgatási ügyekben ez az értékhatár egymillió forint lesz, a munkaügyi perek egy részében pedig akkor nem lesz helye felülvizsgálatnak, ha a vitatott érték nem haladja meg a teljes munkaidőre megállapított kötelező havi minimálbér ötszörösét.

Nem lehet majd a Kúriához fordulni a jogerős határozat csupán kamatfizetésre, perköltségre, teljesítési határidőre vagy részletfizetésre vonatkozó rendelkezései miatt sem.

Helyben hozhatják meg a szükséges döntéseket

A gazdálkodók a jövőben egyszerűbb adminisztrációval dolgozhatnak majd a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló törvény módosítása alapján. A változtatás fontos eleme, hogy 2013. augusztus 1-jétől az ültetvénytelepítési és -kivágási jogok is átkerülnek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) a hegyközségekhez. A szakemberek szerint így felgyorsulhat az adminisztráció, helyben hozhatják meg a szükséges döntéseket, és jelentősen növekszik a helyi hegybíró szerepe is.

Kisebb költség és fáradság
Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára korábban az MTI-nek jelentős változásnak ítélte, hogy ismét a hegybíró lesz az ültetvénykivágás és -újratelepítés intézője, mivel így helyben lehet majd intézni ezeket az ügyeket. Mindez pedig a termelők számára kisebb költséggel és fáradsággal jár - hangsúlyozta.

A jogszabály szerint akkor, ha az ültetvény használója az ültetvényét egy éven keresztül nem műveli, a hegybíró felszólítja őt a rendeltetésszerű művelésre. Ha két éven keresztül nem műveli, a hegybíró felszólítja, hogy hatvan napon belül gondoskodjon az ültetvény műveléséről. Ha ez a felszólítás sem eredményes, a hegybíró meghirdeti művelésre az ültetvényt. A hegybíró elrendelheti az ültetvény kivágását, ha az a szomszédos ültetvényre növény-egészségügyi kockázatot jelent, vagy ha az más ültetvény megközelítését akadályozza abban az esetben, ha azt három éven át nem művelik minden felszólítás ellenére sem.

Nemzetgazdasági jelentőségű beruházások
Hétfői ülésén a Ház az alkotmányügyi bizottság indítványára a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokat érintő változtatásokat is elfogadott. Ezek értelmében kormányhivatalt vezető kormánymegbízott felel majd a kiemelt ügyekért, akinek személyéről, illetve adott ügyben meglévő feladat- és hatásköréről kormányrendelet határoz majd.
Bírák javadalmazása
Az országgyűlés Navracsics Tibor zárószavazás előtti módosító javaslatának elfogadásával döntött arról is, hogy a Kúria helyett az Országos Bírósági Hivatalba (OBH) beosztott bírók legyenek jogosultak az illetményalap összegének 30 százalékára a beosztási pótlékon felül, míg a minisztériumban és a Kúrián dolgozó bírók az illetményalap összegének 10 százalékát kaphassák meg a pótlékon túl.

Véleményvezér

A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly

A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly 

Nem jön össze a kisebb infláció.
Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül

Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül 

Ma már nincs ingyen semmi, a rezsicsökkentés se.
Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja 

Most már Szlovákia is támogatja Ukrajna EU tagságát.
Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján 

Szépen gazdagodnak a NER vitézek.
Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek 

A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.
Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja

Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja 

Okosabbak maradtak volna, ha csendben maradnak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo