Könnyebb lesz az üzlet

Az új rendelettel a kisebb településeken a posták még abc-jellegűek maradnak, a csomagküldő cég legalább 4 négyzetméteres üzlettel működhet, míg a szexuális árut nem értelmezi a friss irányelv.

Az üzlet működési engedélyét továbbra is a helye szerinti települési jegyző adja ki. Új elem, hogy a kereskedő az engedély iránti kérelemben helyszíni szemlét kérhet. A jegyzőnek ezt meg kell tartania, de a szemléről - előre - értesítenie kell a szakhatóságokat is, hogy részt vehessenek rajta. A jegyzőnek a kérelem beérkezését követő 30 napon belül döntenie kell a működési engedély megadásáról vagy elutasításáról. Az üzlet bezárását a megszüntetési időpont előtt egy hónappal kell bejelenteni az engedélyt adott jegyzőnek, és a vásárlókat is tájékoztatni kell erről. Ha bezárt a bolt, akkor haladéktalanul vissza kell adni a működési engedélyt.

20 nap

Külön szól az új rendelet az alkalmi árusításokról, amelyeket közterületen - annak kezelője hozzájárulásával - lehet végezni. Ezek a húsvéti, karácsonyi, szilveszteri vásárok, valamint évi egy alkalommal a helyi hagyományos vásár - ezek az ünnep előtti 20. napon kezdődhetnek.

A kétezer lakosnál kisebb településen működő postahivatal továbbra is árusíthat csomagolt élelmiszert, dohányt, de kimaradt a listából a kávé és az alkoholmentes ital.

Érdekesen változott a csomagküldő kereskedésre vonatkozó szabály. Eddig is kellett rendelkeznie egy olyan üzlettel, ahol fel lehetett keresni. Ennek legalább 4 négyzetméteresnek kell lennie az új rendelet szerint.

Szexuális áru: nem értelmezhető

A szexuális termékek forgalmát hasonlóan szabályozza az új rendelet, mint a régi (iskolától, templomtól 200 méteren belül ilyen üzlet nem nyitható), viszont kimaradt a fogalom-meghatározásból a szexuális áru.

A kereskedő csak az általa forgalmazott betétdíjas termékek csomagolóanyagait köteles visszavenni továbbra is. Külön jogszabály szerint - a gyártói felelősség alapján - a háztartási gépeket vásárlóktól a kereskedő köteles visszavenni a régi berendezéseket. Ezt megismétli a mostani rendelet is, lerontva azzal a szabállyal, hogy ha az adott kereskedőnek nincs visszavételi szerződése a gyártóval, akkor csak arról kell tájékoztatnia a vevőjét, hogy hol és miképpen adhatja le a régi készülékét.

Nincs nyugalmas időszak

A működési engedélyt a jegyző továbbra is visszavonhatja, ha az üzlet zavarja a környékbeli lakók nyugalmát. A jelenleg élő rendelet a nyugalmas időszakot este 10 és reggel 6 óra között határozza meg, az új rendeletből ez kimaradt.

Az új rendelet is mellékletben sorolja fel az üzletköröket (ezekbe kell besorolni azokat, a kiskereskedelemtől a vendéglátáson át a borkimérésig). A ma még hatályos rendelethez képest az új jogszabály más struktúrában veszi sorra az üzletköröket.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo