Konferencia Etville-ben

A Deutsche Bank, a Magyar Nemzeti Bank és a Goethe Egyetem Pénzügyi Intézetének szervezésében került sor október végén arra nemzetközi tudományos tanácskozásra, amely elsősorban az Európai Unió bővítésének monetáris aspektusaival foglalkozott. A Frankfurt melletti Etville-ben rendezett konferencia megnyitóján Ernst Welteke, a Deutsche Bundesbank, valamint Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszélt.

A konferencia első napján szó volt az átmeneti gazdaságú országok átváltási árfolyam rendszeréről, annak az euróra gyakorolt hatásáról, az Európai Unió kibővítésének és az euró értékének összefüggéseiről. Lucjan T. Orlowski a Sacred Heart Egyetem közgazdaságtan professzora szerint a direkt inflációs célok rugalmas megközelítése egy életképes monetáris politika lehet az átmeneti gazdaságok esetében, ami - úgy tűnik - megkönnyíti a gazdasági átalakulást, és az euróhoz való monetáris konvergenciát is. Az állítás igazolására az empirikus kutatást a professzor Magyarországon, Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban végezte.
Délután az Unió kibővítése kapcsán felmerülő fiskális problémákról volt szó. Bemutatásra került három közép-európai ország jelenlegi pénzügyi rendszere, a pénzügyi liberalizáció tőzsdére gyakorolt hatása, valamint szó esett még a rövidtávú tőkebefektetések, a gazdasági átalakulás és az uniós csatlakozás viszonyáról. Az Osztrák Nemzeti Bank szakértői által készített tanulmány mindhárom átalakuló ország esetében úgy találta, hogy a bank szektorban a külföldi befektetők szerepe dominál. A vállalati finanszírozásban a hazai külföldi tőke szerepe növekszik (bankkölcsön és határon átnyúló hitel formában), mialatt a tőkepiacok által való finanszírozás mértéke továbbra is szerény. A tanulmány megállapítja, hogy mindhárom országban jól kidolgozott szabályozási környezet és pénzügyi rendszer alakult ki, amely sokszor végrehajtási nehézségekbe ütközik.
A konferencia második napján az átalakuló gazdaságok monetáris politikájáról és a fennálló fiskális kihívásokról hangzottak el előadások. Halpern László és Neményi Judit állítása szerint a csatlakozás előtt álló átmeneti gazdaságú országok célja, hogy viszonylag korán tagjai lehessenek a monetáris uniónak. A fiskálismutatóik – az államháztartási deficit, és az államadósság - látszólag nem jeleznek komoly problémát. Azonban ha alaposabban szemügyre vesszük, kiderül, hogy az adósságokat terhelő kamatszint alulbecsült, és az átrendeződés és az elkerülhetetlen fiskális átláthatóság jelentősen megnövelheti az eladósodottságukat, írja a két MNB szakértő tanulmányában. Az általuk készített modell szerint a pénzügyi átrendeződést az externális egyenlőtlenségek, a monetáris feltételeket a pénzügyi nyomások, azok növekedését pedig a pénzügyi és monetáris ingerek határozzák meg.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo