Kölcsönözve jó a munkavállaló

Egyre nagyobb az igény a kölcsönzött munkavállalókra, a kölcsönző cégek 2002-ben még 30 ezer, a múlt évben már 102 ezer kölcsönözhető munkavállalóval kötöttek munkaszerződést - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján most közzétett múlt évi elemzésből.

A 102 ezer kölcsönözhető munkavállalót a múlt évben 128 ezer esetben vették kölcsön a foglalkoztató cégek. A kölcsönzőktől leginkább a feldolgozóipari és kereskedelmi cégek igényelnek munkavállalókat. A múlt évben 2528 cég kért dolgozókat a kölcsönzőktől, ezek közül 1.022 a feldolgozóiparban tevékenykedik, 392 pedig a kereskedelemben. A kölcsönzési igények körülbelül 10-10 százalékát képviselték a sport, kultúra és egyéb szolgáltatás területén, valamint a vendéglátóiparban tevékenykedő vállalkozások. Korábban a villamosenergia-, gáz-, hő-, víz szolgáltatás és a mezőgazdaság is nagyobb arányban foglalkoztatott kölcsönzött munkavállalókat.

70 ezer betanított munkás

A kölcsönbevevő cégek leginkább fizikai dolgozókat keresnek, főként betanított munkásokat. A 128 ezer kölcsönzési igényből 106 ezer vonatkozott fizikai dolgozóra, ennek nagy része, 70 ezer betanított munkásra. A szellemi dolgozókra bejelentett igény 22 ezer volt.

A kölcsönzöttek átlagosan 168 napnyi munkához jutottak. Az átlag azoknál akikkel határozatlan idejű munkaszerződést kötött a kölcsönző cég több mint 190 nap volt, a határozott idejű szerződéssel rendelkezőknél 100 nap. A legtöbbet, átlagban 235 napot a határozatlan idejű szerződéssel rendelkező szellemi foglalkoztatottak dolgoztak, a legkevesebbet, 74 napot a határozott idejű szerződéssel alkalmazott segédmunkások.

710 cég a piacon

A határozatlan idejű szerződéssel rendelkező kikölcsönözhető dolgozókra átlagosan 1,2 kikölcsönzés jutott az év során, azokra akik határozott idejű szerződéssel rendelkeztek 1,5 kikölcsönzés.

A kölcsönző cégek ma már a munkaszerződések háromnegyed részét határozatlan időre kötik meg. Korábban még csak a szerződések fele volt ilyen határozatlan idejű. Egyre több cég foglalkozik munkaerő-kölcsönzéssel Magyarországon, 2002-ben még csak 282 ilyen céget tartottak nyilván, a múlt évben már 710-et.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo