Kóka szerint titkon remélték

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter visszaküldte az Nemzeti Autópálya (NA) Zrt.-nek az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti szakasza megépítésére kiírt tender nyertesére tett javaslatát. Egyben felkérte a cég vezetését, hogy független jogi és műszaki szakértő bevonásával vizsgálja meg újra beadott pályázatokat, és ennek megfelelően hozza meg felelős, végleges döntését.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Kóka János döntését szerdán azzal indokolta, hogy a pályázók több mint felét kizárták a versenyből, valamint felmerült, hogy bizonyos pályázók pótmunkák utólagos megrendelésének reményében kínáltak kedvező árat. A miniszter szerint az NA Zrt. bíráló bizottsága a múlt héten 6-ból 4 pályázót - ajánlatuk érvénytelensége miatt - kizárni javasolt a versenyből. Az NA Zrt. igazgatósága ennek alapján a versenyben maradt két pályázó közül az olcsóbb ajánlatot tevő győzelmének kihirdetését javasolta a GKM-nek.

Mivel bírálat alatt lévő tenderről van szó, a GKM nem ad információt arról, hogy melyik a négy kizárt, és melyik a javasolt nyertes cég. A miniszter szerint a korábbi építéseknél alkalmazott eljárással a Nagykanizsa-Balatonkeresztúr közötti 35,5 kilométeres szakasz több mint 25 milliárddal drágábban épülne meg, mint a mostani legolcsóbb ajánlat.

Később csökkentették az árat

A miniszter szerint a megtakarítás elsősorban a tiszta és fokozott versenyhelyzetnek és az indokolatlanul drága műszaki megoldások megváltoztatásának köszönhető. "Nem szeretném, ha hibáznánk. Korábban több mint 2 milliárdból épült 1 kilométernyi szakasz, most az ajánlatok kilométerenként 1 milliárd közelében vannak. Ez siker. Ragaszkodom ahhoz, hogy végre tényleg le tudjuk szorítani az autópályaépítés költségeit. Az adóforintjainkról van szó, sok tízmilliárdot takaríthatunk meg."  - jelentette ki a gazdasági miniszter.

Azóta a második ajánlati fordulóban a jelentkezők többsége csökkentette árait.  A közbeszerzési eljárás - az esetleges jogorvoslati procedúrákat leszámítva - akkor záródik le, ha a miniszter utasítja az NA Zrt.-t, hogy hirdesse ki a győztest.  Ha még augusztusban kihirdetik a tendergyőztest, akkor nem lesz akadálya annak, hogy már szeptemberben megkezdődjön az építés. A tenderkiírás szerint 2007 december végéig át kellene adni a sztrádaszakaszt. Mivel azonban a Közbeszerzési Döntőbizottság ez év áprilisában, majd júliusban átmenetileg felfüggesztette az eljárást, 2008-ra csúszhat a szakasz forgalomba helyezése.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo