Kóka duplázna

Magyarországon két év alatt 40 multinacionális szolgáltató központ jött létre, amelyek száma 3-4 éven belül megduplázódhat - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön az SAP új irodaházának átadása alkalmából Budapesten.

A miniszter jelezte, hogy a már működő központok 14 ezer embernek adnak munkát. Kókha azt Hangoztatta, hogy minden kormányzati cselekvést a tudásalapú gazdaság fejlődésének kell alárendelni, mert "ebben vagyunk igazán erősek". El kell érni, hogy ne csak a régióban, de a globális szintéren is állja Magyarország a versenyt, és egyre több cég telepítse ide technológiai, szolgáltatási, és kutatásfejlesztési központját - tette hozzá Kóka János.

Nyelvtudás és precizitás

Úgy vélekedett, hogy Magyarország versenyelőnyét jelenleg a hatékonyság, azaz az egységnyi idő alatt elvégzett munka mennyisége jelenti. Amiben szerinte a jövőben javítani kell az a nyelvtudás és a precizitás. A miniszter az új irodaház átadó ünnepségén egy "Bízunk Magyarországban!" feliratú pólót ajándékozott Claus Heinrichnek, az SAP AG igazgatósági tagjának megköszönve, hogy a német cég elismeri a magyarországi tudást, és épít is arra. A vállalatirányítási szoftverekkel foglalkozó SAP magyarországi leányvállalata négy éve működtet globális ügyféltámogató központot, két éve pedig szoftverfejlesztő centrumot az észak-budai Graphisoft Parkban.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo