Kiss Péter: Meredek és konfliktus

A konvergenciaprogrammal a kormány ambiciózus, de konfliktusos és meglehetősen meredek pályát tűzött ki maga elé a rövid távú politikai érdekekkel szemben - hangsúlyozta Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter kedden a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ) tisztújító közgyűlésén Budapesten.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A következő évekre elhatározott intézkedésekről azzal a meggyőződéssel döntött a kabinet, hogy "ebből az esélyből illik csodát csinálni" - utalt az uniós források nagyságrendjére Kiss Péter. Úgy vélte, hogy a támogatások befogadását illetően az ország nem áll rosszul, a pénzügyi, gazdasági kiindulási pontok kedvezőek. Példaként említette, hogy az ország nettó élvezője az uniós tagságnak és a támogatások közvetlen kifizetésében az új tagállamok közül a második helyen áll.

A miniszter szerint a kormány célja, hogy a következő 5-10 évben megteremtse annak a lehetőségét, hogy Magyarország is a fejlett nyugat-európai államok szintjére emelkedjen. Ugyanakkor a siker kulcsának nevezte a társadalom aktív részvételét a Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtásában. Ugyancsak kulcskérdésnek nevezete a szerényen bővülő munkaerőpiac mellett végbemenő szerkezetváltást.

Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos október közepén azt mondta: Magyarország számára a II. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében 2007 és 2013 között 6.943 milliárd forint magyar és uniós fejlesztési forrás áll rendelkezésre. A tervek szerint Magyarország december elsején adja be az Európai Uniónak az operatív programokat, és a befogadást követően lehet majd program-előkészítést finanszírozni a 2007-ben megnyíló forrásokból.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo