Két és félszeresére nő Magyarországon a lakáshitel-felvételi aktivitás

A lakáshitel-felvételi aktivitás 2024 második felére elérheti a havi 100 milliárd forintos szintet - olvasható a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetségének felmérésében, amelynek részleteit közölték. Az idén az év első hónapjaiban átlagosan közel 40 milliárd forint volt ez az érték.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A hitelszakértők által kitöltött felmérés szerint a bankok hitelnyújtási aktivitásában nincs törés, sőt a bankok közötti verseny kifejezetten aktívnak tekinthető az ügyfelekért. Ennek következtében a közvetítők közel háromnegyede kibővíti tevékenységét és a lakáshitelek mellett már elkezdett foglalkozni egyéb banki termékek közvetítésével is. Hetvenegy százalékuk nyilatkozott úgy, hogy új ügyfélszerzési csatornákkal kívánja támogatni saját üzleti volumenét, és a banki közvetítők mintegy fele a tervek szerint belép biztosítási termékek piacára is.

Lakáshitel szezon érkezik (Fotó: Depositphotos)
Lakáshitel szezon érkezik (Fotó: Depositphotos)

A szakértők 68 százaléka gondolja úgy, hogy a folyamatok, az ügyfélazonosítás és aláírás digitalizációja jelentős mértékben fog fejlődni a következő három évben.

A tájékoztatás szerint 2023 első negyedévében a lakáshitel szerződések értéke 67 százalékkal elmaradt a tavalyi év azonos időszakáétól, részben azért, mert a zöld hitelek (MNB zöld otthonteremtési program) kiemelten kedvező feltételei jelentősen megnövelték a keresletet 2022 elején. A szövetség felmérése alapján a hitelfelvételt a magas kamatszint mellett például az is mérsékli, hogy a potenciális ügyfelek egy része bizonytalan a jövőjét nézve, illetve a bankok is szigorúbban bírálják el a kérelmeket.

A magyar hitelpiacon 2023 áprilisában készült először olyan felmérés, amely a legnagyobb aktivitású, éves szinten több mint egy milliárd forint lakáshitel-volument elérő szakértők véleményét szondázta. A 133 hitelszakértő tavaly a teljes hazai lakáshitelpiac új szerződéseinek 15 százalékánál nyújtott szolgáltatást.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo