Az olasz tenor május 19-én a város főterén koncertezett volna, a polgármester, Antoine Solomon már tavaly novemberében megegyezett a milánói ügynökséggel a koncert ügyében. A fellépés honoráriumát illetően két hét alkudozást követően állapodtak meg. 50 ezer eurót át is utaltak a művész számlájára, Flavio Tilesi Bocelli menedzsere szerint ekkor kérte meg Solomon őt, hogy 20 ezret adjon vissza ebből az összegből. Andrea Bocelli belement a dologba, mert azt hitték, hogy ezt a pénzt jótékony célokra fordítják majd. Ám később kiderült egy emailből, hogy ezt a 20 ezret magának akarta a városi vezető. Tilesi most televíziós vitára invitálta a polgármestert, hogy tisztázzák az ügyet. A tervezett romániai koncert viszont várhatóan elmarad - írja a HVG.
Kenőpénz Bocelittől?
Andrea Bocelli menedzsere megvádolta a tervezett koncert helyszínének, Craiova városkának a polgármesterét, hogy 20 ezer eurót visszakért a gázsiból.
Véleményvezér
Nyugdíjazott fegyvereket küld Belgium Ukrajnának, drónok ellen teljesen jók
Ezt se gondolta volna senki.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba
Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében
A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.