Kemény szavak: Szijjártó Péter zsarolásról beszélt

Tényeket nélkülöző, pusztán politikai motivációjú kampány zajlik a Magyarországon befektetni kívánó német vállalatok elbizonytalanítása érdekében, ami már megy át egyfajta érzelmi zsarolásba - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a DialogUngarn német-magyar gazdasági szervezet rendezvényén napjaink nehézségeit ecsetelte, és úgy vélekedett, hogy Európa a modernkori történelme során nem szembesült egyszerre annyira súlyos biztonsági és gazdasági kihívásokkal, mint most.

Beszédében rámutatott, hogy az ukrajnai háború árát az egész kontinens fizeti a szárnyaló energiaárak és infláció következtében, ez pedig sokat ártott az európai versenyképességnek, mivel például Kínában az áram ára a harmada, az Egyesült Államokban a földgáz ára a hetede az itteninek.

Figyelmeztetett az eszkaláció kockázatára is, amely szavai szerint minden eddiginél magasabb, és ezek együtt indokolják a kormány békepárti álláspontját.

Hangsúlyozta, hogy el kell kerülni a világ ismételt blokkosodását, már csupán azért is, mert azon Közép-Európa mindig rajtavesztett, amikor Kelet és Nyugat konfliktusban volt egymással. Ehelyett kölcsönös tiszteletre és kölcsönösen előnyös együttműködésre van szükség.

Az európai és a kínai gazdaság szétválasztását célzó törekvéseket rendkívül veszélyesnek nevezte. Mint tudatta, az eddigi növekedés alapját a fejlett nyugati technológiák és az olcsó orosz energiahordozók együttese adta, ennek vége, és ha most a kínai kötelékeket is elkezdik felszámolni, az végképp "kiütné" a kontinens gazdaságát.

Szijjártó Péter közölte, hogy az autóipar átalakulását már nem lehet visszafordítani, márpedig a nyugati vállalatok teljes mértékben függővé váltak a keleti elektromos akkumulátorgyártóktól.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo