Kellett nekünk a matrica

Az autópálya-matrica értékesítési adatok szerint az év első felében az autósok 25 százalékkal több úthasználati jogosultságot vásároltak, mint 2006 hasonló időszakában - közölte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.

Az ÁAK matrica-árbevétele 26,3 milliárd forint volt az első hat hónapban, szemben a bázisidőszaki 19,65 milliárd forinttal. A január-júniusi adatok szerint valamennyi díjkategóriában jelentős forgalomnövekedés volt. Kiugró növekedést produkált a főutak díjasításáról szóló rendelet április 1-jei bevezetésének köszönhetően a D4-es kategória havi matricája, amelynek eladása 164 százalékkal emelkedett.

Rendkívül népszerű a nehéz-tehergépjárművek számára 2006-ban bevezetett D4 egynapos, valamint a már régebb óta kapható heti matrica, mindkét kategória esetében jelentős, több mint 40 százalék volt a növekedés.

Az éves matricát vásárlók összesített száma 12 százalékkal emelkedett.

Az értékesítési darabszámok növekvő tendenciája mögött az autópályák forgalmának emelkedésén kívül a gyorsforgalmi úthálózat bővülése, valamint a főutak díjasítása áll. 

Az ÁAK megjegyzi, hogy áprilistól a D2 és D3 díjkategóriába tartozó járművekre is érvényes az egynapos matrica. Ezt korábban csak a D4 kategóriába tartozó 12 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsikra vásárolhattak meg a járművezetők. További keresletnövelő tényező, az M6-os autópálya tavaly átadott mintegy 65 kilométere, amely nemcsak új pályaszakaszként lépett a rendszerbe, hanem egyben új irányban tette lehetővé az autópályán való közlekedést. (A teherautóknak viszont nemcsak az autópályára kell jegy...)

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. matricabevételei a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ által üzemeltetett útpénztár költségvetésének bevételi oldalát erősítik, így azokat a közúthálózat üzemeltetésére és fenntartására fordítják - áll a közleményben.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo