Katonai mentésre számít a Rába Rt.

A haderőben bízik a Rába Rt., 2004-ben már szállíthatnak a katonaságnak járműveket. Ez arra is módot kínál, hogy bizonyos további termékek gyártását hozzá szervezzék a seregnek szánt gyártmányokhoz, ezáltal a gyártási költségek lehetnek kedvezőbbek, amire nagyon nagy szüksége van a cégnek a tavalyi 7,3 milliárd forintos veszteség után.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A 2003-as bukfencet főleg külső okokkal, például a dollár jelentős mértékű gyengüléséből származó 2 milliárdos, valamint a nyitott árfolyamfedezeti pozíciók átértékeléséből származó 2,6 milliárd forintos veszteséggel magyarázták a Rába Rt. vezetői. A győri társaság további gazdálkodási számokat is nyilvánosságra hozott, így azt, hogy 35 százalékkal haladta meg az előző negyedévek átlagát a holding utolsó negyedéves árbevétele. Egyúttal azt is előre vetítették, hogy a kedvezőnek minősített tendencia várhatóan folytatódik 2004-ben, azaz 30 százalékkal növekvő árbevételre számítanak. De ami a múlt év egészét illeti, 31,7 milliárdos árbevétel mellett, 7,3 milliárdos veszteséggel zárta a részvénytársaság. A Rába a fő okokat a dollárgyengülés és az árfolyamfedezeti pozíciókon túl abban látja, hogy a cég belső átszervezése jelentős egyszeri költségekkel - 1,9 milliárd forint kiadással – járt együtt. Ez alatt egyebek között elbocsátásokat értenek, egyik üzemüket becsukták, s több mint ezer alkalmazottól megváltak.

A győri cég jobb reményekkel kezdte meg 2004-et, az amerikai piacon például elkerülik az olyan üzleteket, amilyenek a tavalyi évet többször is jellemezték, azaz kis mennyiségeket drága gyártási költségek mellett állítottak elő. Arra törekszenek, hogy nagyobb hozzáadott értékű produktumokra találjanak a korábbaknál megbízhatóbb vevőket. Több reményt fűznek az európai piachoz, s előzetes nyilatkozatokkal bírnak kínai vegyes vállalati együttműködésről, kezdetben kisebbségi tulajdonossá válva. A legbiztosabb piacnak az udvari szállítás bizonyulhat, ugyanis egy évvel ezelőtt a Rába nyerte el a Magyar Honvédség tenderét, s így hosszú távú rendelést tudhat magáénak.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo