Jön a Trump-Biden visszavágó?

Joe Biden bejelentette, hogy jelölteti magát a 2024-es elnökválasztáson.

Biden első elnökjelöltsége bejelentésének pontosan a negyedik évfordulóján közölte újraindulását. A várakozások szerint a demokrata párton belül - a szokásjog alapján is - könnyen elnyeri majd az újabb hivatalos jelöltséget.

Joe Biden annak ellenére indul újra az elnöki mandátumért, hogy a közvélemény-kutatások szerint az amerikai választók túlnyomó többsége nem szeretné, ha ő lenne a demokraták jelöltje, és támogatottsága is csupán 40 százalék körül alakul.

Az elmúlt hétvégén jelent meg az AP hírügynökség és a NORC társadalomkutató intézet közvélemény-kutatása, amely szerint a választók 73 százalék nem látná szívesen, ha a hivatalban lévő elnök lenne a demokrata párt jelöltje jövőre. Még a demokrata párt szavazóinak 52 százaléka is elutasítja, a magukat függetlennek tartó választóknak pedig a 86 százaléka nyilatkozott így. A regisztrált republikánusok 93 százaléka nem szeretné, ha Joe Biden lenne a demokrata induló 2024-ben. Az április közepén készült felmérés szerint Joe Biden elnöki tevékenységének elfogadottsága 42 százalékos, ami enyhe javulás idén márciushoz képest, ugyanakkor jócskán elmarad a 2021 áprilisában mért 63 százaléktól. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo