Jól rajtolt az új Start-kártya

Az új típusú Start Plusz és Start Extra kártyák használatára igényelhetősége, július elseje óta már több mint ötszázan váltak jogosulttá.

A Start Plusz kártyát 298-an igényelték és 265-en kapták meg, a Start Extra kártyát 297 személy kérte és 242 kapta meg. Mindez azt mutatja, hogy már néhány hét alatt ismertté vált ez a két új foglalkoztatást segítő eszköz.

A Start Plusz kártyával rendelkező személy foglalkoztatásakor akár 424 ezer forintos megtakarítást érhet el a munkáltató a kártya két éves érvényessége alatt, a minimálbér kétszeresét jelentő keresetnél. A megtakarítás abból adódik, hogy az első évben az összes járulékkötelezettség 15 százalék, a második évben pedig 25 százalék, tételes egészségügyi hozzájárulást pedig nem kell fizetni.

Ezt a kártyát azok válthatják ki akik tartósan álláskeresők, vagy gyes, gyed, gyet illetve ápolási díj igénybevételét követő egy éven belül vállalnak munkát. Erre a kártyára jogosultak azok is akik gyermekük egy éves kora után a gyes igénybevételével együtt kívánnak munkát vállalni. Atartósan álláskereső kategória annyit jelent, hogy a kártya igénylése előtti 16 hónapból legalább 12 hónapig volt az illető személy regisztrált álláskereső.

A Start Extra kártyával rendelkező személy foglalkoztatásakor akár több mint 800 ezer forintot is megtakaríthat a munkáltató, ha két éven keresztül legalább a minimálbér kétszeresét jelentő munkabérrel veszi fel. Az ilyen mértékű megtakarítást munkavállalónként akkor érheti el, ha ötven év feletti, vagy legfeljebb alapfokú végzettségű tartósan álláskereső személyt vesz fel, ők válthatják ki a Start Extra kártyát. A megtakarítás abból adódik, hogy a munkáltatónak a kártya érvényességének első évében egyáltalán nem kell járulékot és tételes egészségügyi hozzájárulást fizetni, a második évben pedig összes kötelezettségként 15 százalékos járulékot.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo