"Jól jön nekünk az EB"

A 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezése tovább élénkítheti és elnyújthatja Lengyelország gazdasági növekedését.

Jelentette ki Zyta Gilowska pénzügyminiszter szerdán azt követően, hogy az európai labdarúgó szövetség (UEFA) úgy döntött: Lengyelország és Ukrajna adhat otthont a 2012-ben megrendezendő EB-nek. A miniszter szerint "még egyetlen egy ország sem veszített egy ilyen rendezvényen". Gilowska arra számít, hogy rengeteg tőke fog beáramlani az országba, s öt év erőteljes gazdasági növekedés vár Lengyelországra, sőt a rendezvénynek köszönhetően talán még ennél is több.

A BNP Paribas elemzői szerint az EB megrendezéséből származó haszon nagyobb lesz, mint a költségek, illetve a kockázatok. Becslések szerint 15 milliárd zloty, hozzávetőleg 4 milliárd euróba kerül a kontinensbajnokság Lengyelországnak. Az elemzők szerint élénkülni fog a gazdaság, erősödik a nemzeti valuta, növekszik a foglalkoztatottság és nőnek az idegenforgalmi bevételek. A kockázatok között azt említik az elemzők, hogy növekedhetnek a költségvetési kiadások, s ez késleltetheti az euró bevezetését. A hírre jelentősen emelkedtek a részvényárfolyamok a varsói tőzsdén, sőt még a bécsi börzére is kihatással volt az UEFA-döntés: a több varsói szállodában is érdekelt osztrák Warimpex ingatlanfejlesztő cég részvényeinek árfolyama megduplázódott délután.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo