Jól járhatnak az erdőtulajdonosok

A napokban a kormány elé kerül az Erdőtörvény módosításának koncepciója. Ez mintegy 250 ezer magán erdőtulajdonost érint. 90-100 milliárd forint támogatást várhatnak.

Az elkövetkező években mintegy 90-100 milliárd forint támogatást vehetnek igénybe az erdőgazdálkodók. Ebből az összegből nagyrészt a magán erdőtulajdonosok részesülhetnek, különböző pályázatok révén - mondta Kiss János, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője.

A napokban a kormány elé kerül az Erdőtörvény módosításának koncepciója. A parlament várhatóan a jövő év első felében dönt a változtatásokról. Ezek egyszerűbbé, átláthatóbbá teszik az ágazat jogi szabályozását, nagyobb mozgásteret adnak a magán erdőtulajdonosoknak a gazdálkodásban. (Az erdős területeket sokan növelnék. Az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés csúcsértekezletének résztvevői 2020-ig legalább húszmillió hektárnyira.)

A magyarországi erdők mintegy 45 százaléka magántulajdonban van, amely közel 900 ezer hektár erdőt jelent, s mintegy 250 ezer magán erdőtulajdonost. Az elsősorban a vidéki embereknek munkát adó ágazatban összességében körülbelül százezren dolgoznak. Mocz András, a Mocz és Társa Magánerdészeti Kft. tulajdonosa a törvénymódosítástól azt várja, hogy a gazdálkodás mostani szűk kereteit enyhíteni fogják.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo