Jól fizetnek az evázók

Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) júliusban 33,4 milliárd forint, az első hét hónapban 71,4 milliárd forint folyt be a költségvetésbe a Pénzügyminisztérium legfrissebb államháztartási adatai szerint.

Ebben az évben áprilisban, majd júliusban kellett egyszerűsített vállalkozói adóelőleget fizetniük a vállalkozásoknak.

Tavaly július végéig 78,3 milliárd forintot utaltak át az eva körbe tartozók, de az összeget csak korrekcióval lehet összevetni az idei első hét havi 71,4 milliárddal. Az elmúlt évben ugyanis januárban, áprilisban és júliusban volt esedékes az eva előleg fizetés, ebben az évben viszont a januári evát már 2006 decemberében, adófeltöltés címén be kellett fizetniük a vállalkozásoknak.

Az adótörvények is változtak 2006 októberben: a korábbi 15 százalékos eva-kulcs 25 százalékra emelkedett. A 2007. évi költségvetésben 168,2 milliárd forint eva bevétellel számol a Pénzügyminisztérium, szemben a tavaly elkönyvelt 143,1 milliárd forinttal.

Az eva 2003-ban indult Magyarországon, az indulás évében 31 milliárd forint, 2004-ben 67 milliárd, 2005-ben 91,4 milliárd forint folyt be a költségvetésbe eva formájában. Azonban a pénzügyi reformok miatt nem biztos, hogy még hosszú életű marad ez az adófajta.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo