Néhány eset a közelmúltból. A 24.hu beszámolója szerint egy horvát állami tulajdonú cég, amelynek hulladékkezelési gyakorlata hazájában súlyos vitákat váltott ki, 2018-ban több mint 41 000 tonna szennyvíziszapot szállított Horvátországból Magyarországra egy régi agyagbányába, és a magyar hatóságok 2019-re további 48 000 tonna behozatalát is engedélyezték. Szlovéniából és Olaszországból is jöttek ilyen fekáliás szállítmányok. 2022-ben illegális olasz szemét érkezett Pécsre és Kaposvárra és hasonló probléma 2025-ben is fennáll.

Cica-homok, ahol több a kérdés, mint a válasz

Az utóbbi hónapokban komoly felháborodást váltott ki egy Pusztavám melletti bányató, a Cica-homok rekultivációja. A legfrissebb hírek szerint veszélyes anyagok szállátására alkalmas, külföldi rendszámú tartálykocsikat figyeltek meg több alkalommal is a környéken. Az, hogy valójában mit is szállítottak, nem derült ki, viszont az eset még inkább rávilágított a rekultiváció körüli kérdésekre.

A terület egy egykori bánya, amely az elmúlt évtizedben már regenerálódott, és Natura 2000-es élőhely is volt. Az Átlátszó cikke szerint a hatóság a tó feltöltésére veszélyes és nem veszélyes hulladékból előállított anyag, ún. „fedőanyag” felhasználását engedélyezte, és a hatósági engedély egyedi határértékeket állapít meg bizonyos szennyezőanyagokra — ezek az értékek pedig magasabbak a földtani közeg és a felszín alatti vizek szennyezésére vonatkozó 6/2009. (IV. 14.) KvVM–EüM–FVM rendelet alapértékeinél. A feltöltést a Vértesi Környezetgazdálkodási Kft. végzi, amely 2025. november 24-én egységes környezethasználati és környezetvédelmi működési engedélyt kapott.

A lakosság és a környékbeli önkormányzatok részéről egyre erősebb tiltakozás tapasztalható.

Hazai környezetvédelem: hiányos apparátus és gyenge jogszabályi háttér

Számos országban léteznek magasan specializált rendőri egységek a környezetvédelmi bűncselekmények felderítésére és megelőzésére. Ezen szervezetek feladata a környezetvédelmi jogszabályok betartatása, a környezeti bűncselekmények, például az illegális hulladéklerakás, szennyezés vagy orvvadászat elleni fellépés. A környezetvédelmi rendőrség és a többi hatóság szorosan együttműködnek a környezeti bűncselekmények felderítésében és megelőzésében. Spanyolországban ilyen a SEPRONA az egyik legrégebbi és legelismertebb egység nagyjából 2000 fővel, de olasz, francia, belga, brazil példákat is találunk.

Magyarországon egyetlen alosztály létezik a Nemzeti Nyomozó Irodánál, amely csak a kiemelt környezeti bűncselekményekkel foglalkozik. (Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya Környezeti Bűnözés Elleni Alosztály). Holott indokolt lenne egy nagy létszámú speciális rendőri egység az összes környezeti bűncselekményre, hiszen, ahogy egy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen készült doktori értekezés rámutat, Magyarország tranzitország a nemzetközi illegális állat- és növénykereskedelemben, és ehhez a hulladékkereskedelmet is hozzáadhatjuk.

A tanulmány azt is leírja, hogyan szűkítette be a 2019-es LXVI törvény a Btk-ban a „bűnszervezet” fogalmát, a nemzetközi jog irányával ellentétesen. Addig a bűnszervezet három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoportot jelentett, ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntethetően. Ez a korábbi fogalom a laza szerkezetű hálózatokra is alkalmazható volt.

Az új szabályozás egy kategorikus fogalmat alkotott, mely szűkíti és elhomályosítja a korábbi bűnszervezet definíciót „legalább három személyből álló, hosszabb időre, hierarchikusan szervezett, konspiratívan működő csoport.” A lazán szervezett csoportokat tehát kizárja és a „konspiratív működés” mibenlétét nem taglalja. Létezik ugyan a „bűnszövetség” fogalma is a törvényben, de ott a jogkövetkezmények jóval enyhébbek.

Új, növekvő és aggasztó jelenség az akkuipari hulladék

Látszik tehát, hogy a veszélyes hulladék deponálása eddig is problémákat okozott. Van azonban egy olyan, gyorsan túlfejlődő iparágunk, ami a jövőben hatalmas mennyiségű veszélyes hulladékot fog termelni, és ennek legális kezelése nem megoldott: az akkumulátoripar. A magyarországi akkumulátoripar túlfejlesztésének körülményeiről és problémáiról már több tanulmány született és a gyárakkal kapcsolatos hírekről és civil tiltakozásokról rendszeresen hírt ad a sajtó.

Egy 2024 végén készült felmérés szerint a magyar lakosság 69 százaléka nem akar akkumulátorgyárakat. A 2030-ig beüzemelendő akkumulátorcella-gyártási kapacitást tekintve Magyarország a legelső Európában, jóval megelőzve a nagy országokat is. A cellagyárakhoz kapcsolódva számos ázsiai alapanyag- és alkatrészgyártó cég települt az országba, 2025. december elején 46 elkészült, épülő, vagy bejelentett cégről beszélhetünk, ebből 23 veszélyes üzem.

Az akkuhulladék is megtalálja az illegális lerakási útvonalakat

Az Átlátszó cikke szerint az egyik dél-koreai akkumulátor-újrahasznosító céghez köthető veszélyes akkumulátorhulladék az ország több településén is engedély nélkül, illegális tárolásban bukkant fel. Az érintett helyszíneken hordókban és zsákokban található hulladékot – köztük „fekete port” – találtak, több esetben tűzvédelem nélküli raktárakban. Abasáron a felelőtlen vállalkozóval sokszori büntetés ellenére sem tudtak mit kezdeni, a veszélyes hulladékot nem volt hajlandó elszállítani.

Mit kezdenek a cégek a helyzettel?

Az akkumulátor cellagyártás kezdetekor a selejtarány nagyon magas. Később ez beáll alacsonyabb szintre, és a technológia fejlődésével a szakirodalom szerint a jelenlegi 7 százalékos átlagos selejtarány 4 százalék körülire csökken majd 2030-ra.

Egyelőre azonban a magyarországi akkumulátorgyárak termelik a selejtet is, és ezzel valamit kezdeniük kell. A Samsung SDI egyik megoldása például a veszélyes hulladékok átminősítése nem veszélyessé (1. táblázat). 2021-re több ezer tonna addig veszélyesként kódolt anyag átkerült a nem veszélyes kategóriába, s ezt a kormányhivatal elfogadta.

A cellagyárak és egyéb üzemek környezethasználati engedélyeiben leírtak szerint általában a nem feldolgozott hulladék külső szolgáltatónak kerül átadásra, és nem tudni, hogy a hulladékkezelők hová szállítják a veszélyes anyagokat, és mit kezdenek vele. A debreceni Semcorp szeparátorfólia-gyár esetében például ezt írja az engedély (83.oldal): „A létesítményben hulladék előkezelése, kezelése környezetvédelmi engedélyhez kötött tevékenységként nem tervezett az Engedélyes által. Kiszállításig gyűjtik a jogszabályi követelményeknek megfelelő módon, majd átadják begyűjtésre, szállításra vagy hasznosításra, ártalmatlanításra engedéllyel rendelkező szakcégnek.”  Az EVE Power cellagyár engedélykérelme szerint (453. old): „A gyártás során keletkező veszélyes és nemveszélyes hulladékokat és a gyártási selejtet a megfelelő szakképesítéssel és a kezelésre jogosítvánnyal rendelkező alvállalkozónak adják át.”

A 2012. évi CLXXXV. hulladéktörvény szerint a gyártónak, mint eredeti hulladéktermelőnek felelőssége van abban, hogy a hulladék végső hasznosításáig vagy ártalmatlanításáig kövesse a folyamatot, ha pedig másnak adja át a hulladékot, győződjön meg róla, hogy a kiválasztott cég alkalmas erre a feladatra (3. §/b) kiterjesztett gyártói felelősség elve, valamint 31. § (9)-(10))

A Samsung SDI 2024-es környezethasználati dokumentációjából kiderül, hogy 2023-ban a cég 130 900 tonna cellát gyártott, ami után 57 700 tonna hulladék keletkezett, ez 44 százalékos hulladékarány. 2030-ra az összes, majd addigra nálunk működő hat akkucellagyár kb. 1,2 millió tonna cellát fog előállítani, a 44 százalékos aránnyal számolva 528 000 tonna hulladéknál tartunk (csak hat üzemből).

A Samsung SDI adataiból kiindulva a hulladék legalább fele (kb. 265 000 tonna) veszélyes lesz.

Ha másképp kezdünk el számolni, akkor az OKIR adatbázisban a cégektől leadott veszélyeshulladék számokat vehetjük alapul. 2023-ban a cellagyárak veszélyes hulladéka 62 ezer tonna volt az akkori, 57 GWh kapacitásra. Ha ezt a 2030-as 252 GWh-ra vetítjük, 274 ezer tonna veszélyes hulladékot kapunk, vagyis az előző becsléshez hasonló mennyiséget (2. táblázat). Ehhez képest az egyetlen hazai akkumulátor-újrahasznosító cég, a dél-koreai SungEel kapacitása bővítés után is csak 22 400 tonna lesz.

Az akkuipari veszélyes hulladéknak csak egyik nagy tétele a selejtes akkumulátor. A másik a reproduktív toxicitású NMP-vel (N-metil-2 pirrolidon, szerves oldószer) kobalttal, nikkellel és egyéb anyagokkal szennyezett szuszpenzió (HAK 16 10 01*). Az NMP 95-99 százaléka regenerálható, de kérdés, hogy a maradék hova kerül? Jelenleg egyébként két dél-koreai NMP-regeneráló üzem van Magyarországon, a komáromi JWH és a sóskúti Dongwha. Amíg nem lesz más cég közelebb, a Debreciner beszámolója szerint a CATL is Komáromba küldi és hozza a veszélyes anyagot. Évente 25 ezer tonnát, csak egy gyár első üteme. Ahogy a 2. táblázatból látszik, a 2030-ra becsült szuszpenziómennyiség 186 ezer tonna lesz, csak hat gyárból. A komáromi JWH üzemnek, mint „hulladékhasznosító telephelynek” ráadásul továbbra is magas, 150 mg/m3 NMP kibocsátást engedélyez a kormányhivatal, amit a Greenpeace is kifogásol.

Eközben az európai és hazai újrahasznosítási kapacitások nem túl jelentősek

Az akkuipari hulladék – elsősorban a selejtes cellák – újrahasznosítása egyrészt a nyersanyagok visszanyerése miatt, másrészt az EU-s akkumulátorrendelet miatt kell. Ugyanakkor a daráláson, pirometallurgiai égetésen kívül (ami meglehetősen energiaigényes) más eljárás is kell még ahhoz, hogy hatékony legyen a folyamat. Ez a víz és vegyszerigényes hidrometallurgia, ami egyelőre Kínában és Dél-Koreában létezik leginkább.

Az EU-ban még csak egyetlen tisztán hidrometallurgiai üzem működik, a finn Harjavaltában jelenleg 3 ezer tonna kapacitással, amit 28 000 tonnára terveznek bővíteni.

Ahogy a Magyar Akkumulátorszövetség egy tanulmányából kiderül: „2027-re várható döntés az EU-ban telepítendő hidrometallurgiai újrahasznosító üzemek helyéről, ahol magyar cégek is esélyes jelöltek lehetnek. A költséghatékonyan skálázható technológiákra a rohamosan növekvő eladások miatt nagy szükség van, így ez a terület az innováció szempontjából is nagy haszonnal kecsegtet.” (7.old). Vagyis, mivel nálunk lesz a legnagyobb cellakapacitás és legtöbb akkuhulladék is Európában, várhatóan több ázsiai újrahasznosító üzem is betelepül.

Tekintve, hogy annak idején a hazai akkumulátoripar túlfejlesztési döntésénél jogsértően elmaradt a stratégiai környezeti vizsgálat, most, legalább az újrahasznosítók betelepülése előtt mindenképpen szükség lenne egy ilyen vizsgálatra. A 2024. október végén kihirdetett törvénymódosítás-saláta szerint „az akkumulátor újrafeldolgozó üzem helyszínét az iparügyekért felelős miniszter rendeletben jelöli ki.” (292/B. § (1))

Nem mindegy, milyen helyre kerülnek ezek a cégek, milyen ott a víz és energiaellátás, és potenciálisan milyen természeti értékeket szennyeznek el. (masfelfok.hu)