Itt a teljes kínálata a lakástámogatásoknak a várható változásokkal

Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekében, hogy az érdeklődők maximálisan ki tudják használni együttesen is az egyes támogatási formákat. Nem csak az ingatlanár felső határát változtatnák meg a CSOK Plusznál.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Egészen összehangolták a CSOK Plusz és az Otthon Start Program keretében az első lakásszerzés definícióját.

Emellett a vételárkorlátokhoz is hozzányúltak CSOK Plusz esetében. A tervezet erről az alábbiakat tartalmazza:

Első közös lakás esetén a vételár, építési költség nem haladhatja meg többlakásos épületben lévő lakás esetén a 100 millió forintot, míg egylakásos épületben lévő lakóház esetén a 150 millió forintot.

Nem első lakás esetén a vételár, bekerülési költség felső határa egységesen 150 millió forint.

Fontos

A Bankmonitor szakértőinek véleménye szerint az első lakás definíciójával és az árkorlátok módosításával ténylegesen a maximális támogatási összegek kihasználásával össze lehet kombinálni a CSOK Pluszt és az Otthon Start hitelt.

A hasznos alapterület kifejezést a CSOK Plusz rendeletben simán alapterületre cserélik. Így a minimális négyzetméterelvárást is simán az épület alapterületének kell teljesítenie. Alapelv szerint a hasznos alapterület az épület 1,9 métert elérő belmagassággal rendelkező része. Vagyis a sima alapterület jó eséllyel nagyobb lesz/lehet a haszons alapterületnél. Így könnyebben teljesíthetők a CSOK Plusznál az eddigi alapterületre vonatkozó elvárások.

Ez a lépés is összhangban van az Otthon Start Programnál láthatóakkal. Hiszen ott is a négyzetméterárra vonatkozó feltételt a sima alapterület alapján kell teljesíteni.

A változások a tervek szerint az Otthon Start Program indulásakor, azaz szeptember elsején lépnek hatályba. (Bankmonitor)

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo