Hullanak a magyar cégek, mint a legyek

Decemberhez képest közel 5.000-rel kevesebb cég volt márciusban. 30 százalékkal kevesebb cég alakult, mint amennyi megszűnt ebben az időszakban, azaz továbbra is tart ez a tendencia a cégalapítások/megszűnések viszonylatában. A felszámolási eljárások száma meghaladta a 2.000-et, ami az elmúlt 5 év kimagaslóan legmagasabb értékét jelenti. A megszűnéseket több mint 70 százalékban ismét a végelszámolások okozták.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Tovább folytatódott a cégek számának csökkenése márciusban is, így decemberhez képest már közel 5.000 céggel lett kevesebb a hazai társas vállalkozások száma. Az elmúlt 3 havi cégszámcsökkenés mintegy 1 százalékát jelentette a meglévő cégeknek. Márciusban 30 százalékkal kevesebb cég alakult a megszűnésekhez viszonyítva, ezzel már 6. hónapja tartó tendencia, hogy kevesebb az újonnan alapított cégek száma, mint amennyi megszűnt. Szezonálisan, az előző évek márciusi értékeihez képest az idén történt a legtöbb megszűnés – 3.699 –, ami az elmúlt hat év átlagát 26 százalékkal haladta meg, míg cégalapítás tekintetében kis mértékben, de elmaradt az elmúlt 6 év átlagától.

Három hónap alatt 5 ezerrel csökkent a cégek száma (Fotó: Pixabay)
Három hónap alatt 5 ezerrel csökkent a cégek száma (Fotó: Pixabay)

A megszűnések 70 százaléka végelszámolás volt, ami nem meglepő annak tükrében, hogy a tavalyi KATA változásokat követően magas számban indultak el ilyen típusú eljárások. „Mindenképpen érdemes kiemelni a pozitívumát a végelszámolások megszűnésen belüli magas arányának, hiszen feltételezhetjük az eljárás mögötti indítékot, így nem tartogat meglepetést, és ki kell emelni, hogy a végelszámolással megszűntetett cégek nem hagynak maguk mögött adósságot” - mondja Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Márciusban a megindított eljárások száma mintegy 11 ezer volt, ami a cégek több mint 2 százalékát érintette. Ez az eljárás szám magas, jellemzően olyan esetekben volt magasabb az elmúlt öt évben, amikor valamilyen intézkedés eredménye tükröződött vissza (pl. moratórium eltörlése, KATA változás). Az eljárásokat továbbra is a végrehajtási eljárások uralják, arányuk 60 százalék. Az eljárásokon belül a felszámolási eljárások száma, ami még kiemelkedő, az elmúlt hat év távlatában megközelítőleg sem található hasonló, mint a márciusi érték (2.022).

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo