Hónapok óta kevesebbet ér a csehek fizetése

Tavaly az utolsó negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 7,9 százalékkal 43 412 koronára (716 298 forint) emelkedtek a havi átlagbérek Csehországban.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A 15,7 százalékos infláció miatt azonban reálértékük 6,7 százalékkal csökkent – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ).

A CSÚ rámutatott: az átlagbérek reálértékének csökkenése már öt hónapja folyamatosan tart. Pénzügyi elemzők egybehangzó véleménye szerint ez a tendencia az idén is folytatódni fog, bár a csökkenés mértéke a mérséklődő infláció következtében alacsonyabb lesz.

A cseh munkavállalók 80 százalékának a havi fizetése 18 666 (307 989 forint) és 70 514 korona (1 163 481 forint) között mozgott.

A havi keresetek tavaly minden negyedévben nőttek: az elsőben 7,3 százalékkal, a másodikban 4,4 százalékkal a harmadikban pedig 6,2 százalékkal. Az inflációt figyelembe véve a reálkeresetek az első negyedévben 3,5 százalékkal, a másodikban 9,8 százalékkal a harmadikban pedig 9,7 százalékkal csökkentek.

Az egész tavalyi évet figyelembe véve az átlagbérek 40 353 koronára emelkedtek, ami éves összehasonlításban 6,5 százalékos növekedés. A fogyasztói árak tavaly azonban 15,1 százalékkal emelkedtek, így a bérek reálértéke 7,5 százalékkal alacsonyabb volt.

(MTI)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo