Hollandia két új atomerőművet épít

A holland kormány két új atomerőmű megépítését határozta el, az új erőműveknek 2035-ben kell üzembe állniuk, és Hollandia teljes villamosenergia-szükségletének legalább 13 százalékát kell előállítaniuk - írta a Dutchnews hírportál.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A hírportál szerint az erőműveket Zeeland tartománynak a belga határtól nem messze lévő Borssele nevű településén építik föl, az építkezés hét-nyolc évig fog tartani. Ugyanezen a településen 1973 óta már termel áramot egy atomerőmű, amelyet a kormány bővíteni készül, hogy az hosszú távon is biztonságosan működjön. A kormány azért is döntött a nem több mint 1500 lakost számláló község mellett, "mert ott áll rendelkezésre elegendő hely, szaktudás és infrastruktúra az erőművek beüzemeléséhez".

A tulipánok országa nem tart az atomenergiától (Fotó: depositphotos.com)
A tulipánok országa nem tart az atomenergiától (Fotó: depositphotos.com)

A kormánynak azonban először hatásvizsgálatokat kell elvégeznie, a lakossági támogatás megszerzése érdekében pedig konzultálnia a helyiekkel. "A kormány a támogatást fontos feltételnek tekinti a helyszín kiválasztásában, ezért tervet dolgoz ki a lakosok, szervezetek és vállalkozások bevonására"- mondta Rob Jetten éghajlatvédelmi miniszter a kormányülést követően. Véleménye szerint a régió támogatja a döntést, mert az új, ötmilliárd eurós beruházás munkahelyeket teremt, és új iparágakat vonz majd.

Noha az építkezés költségeit a holland állam finanszírozza, a belga sajtó szerint Belgium flamand nyelvű tartománya, Flandria társberuházóként részt kíván venni a projektben. Zuhal Demir flamand energiaügyi miniszter a belga közmédiának azt mondta: regionális miniszterként nincs felhatalmazása arra, hogy a kérdést illetően döntést hozzon, mert az energiatermeléssel kapcsolatos ügyek a szövetségi kormány hatáskörébe tartoznak, de ettől függetlenül tárgyalásokat kíván kezdeményezni a holland kormánnyal.

Véleményvezér

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják 

Lassan mulatságba fullad a magyar elit kommunikációs vergődése.
Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben

Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben 

Nem álom, valóság.
Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között 

A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo