Havilap és az internet kell

Bővülő választék jellemzi a sajtótermékeket, míg a nyomtatott média inkább a szórakoztatás irányába mutat, az internet használatában a közéleti, közösségi és szolgáltatást nyújtó oldalak az egyre kedveltebbek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzése szerint.

 lapkiadók bővülő választékát mutatja, hogy míg 2000-ben 580, addig 2005-ben már 901 sajtóterméket adtak ki Magyarországon. A kiadott napilapok száma lényegében nem változott az ezredforduló óta, 2005-ben 36 naponta megjelenő újságot említ a KSH Statisztikai Tükör kiadványa. A heti, kétheti, illetve havonta megjelenő újságok száma azonban jelentősen megnőtt, 2000 és 2005 között a hetilapoké 100-ról 172-re, a kéthetente megjelenő lapoké 43-ról 61-re, míg a havilapoké 243-ról 306-ra nőtt. A 2005-ben kiadott lapok példányszáma már közelített az 1 milliárd 200 millióhoz, ebből 661 millió volt napilap, 384 millió heti, 47 millió kétheti és 76 millió havilap.

Havilap, hetilap

Bár a sajtótermékek példányszáma 20 százalékkal nőtt, a napilapok aránya 59 százalékról 55 százalékra csökkent. A napilapok 2000 és 2005 között folyamatosan növekvő példányszám-emelkedését az időszak végére 350 ezer példányszámot elérő Metro, valamint a 2000-ben megjelent 141 ezerről 2005-ben 330 ezerre emelkedett példányszámú Blikk adta. A harmadik helyen álló Népszabadság és a többi országos megjelenésű napilap példányszámai azonban csökkentek. A hetente megjelenő lapok aránya az összes kiadott nyomtatott kiadvány 33 százaléka, szemben a korábbi 30 százalékkal.

A hetilapok példányszámában 2000 és 2005 között bekövetkezett 3 százalékpontos növekedés nem az egyes lapok példányának emelkedéséből adódik, hanem sokkal inkább az új hetilapok megjelenésének köszönhető.

íg a hetilapok és havilapok jelentős része, kiváltképp a legnagyobb példányszámú kiadványok, szórakoztató, magazin jellegűek, addig a leglátogatottabb internetes portálok között jóval nagyobb számban és arányban találhatók a közéleti és gazdasági jellegű honlapok. A KSH elemzése szerint a politikai és gazdasági napilapok stagnálása, illetve visszaesése nem csak ezen lapok internetes verzióinak köszönhető, hanem a különböző hírportálok megjelenésének is.

Egymillió felett

A legnépszerűbb portálok havi látogatottsági adatai 2006 szeptemberében átlagosan több mint 100 ezerrel haladták meg a januárban mérteket, bár itt nem lehet figyelmen kívül hagyni a közéleti eseményeket. Míg a legforgalmasabb internetes oldal, az Origo 2006 januárjában  1.869.581 látogatót számlált, októberben   2.090.354-an voltak kíváncsiak ugyanerre a portálra. A második helyen álló Startlap látogatottsága a 2006 januári 1.719.276-hoz képest októberben már 1.810.104-re nőtt. A Habostorta közösségi oldal januárban még harmadik helyen állt 1.399.730 letöltéssel, októberben már az Index hírportál volt a harmadik legnépszerűbb az internet-felhasználók körében 1.496.264 látogatóval.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo