Hatékony állam - egy működő recept

Sajtótájékoztató keretében mutatták be David Osborne és Peter Hutchinson: A kormányzás ára - hatékonyabb közszolgáltatások megszorítások idején című amerikai könyvének magyar kiadását.

A könyv vezérmotívuma egy új költségvetés-tervezés, mely abból indul ki, hogy az addig finanszírozott feladatok rendszerét a vevők igényeinek megfelelően teljesen újra kell gondolni. Miután kialakult a kívánt szolgáltatások köre, meg kell határozni, hogy az egyes területekre mennyit lehet költeni, melyet a vevők vásárlói gondolkodása határoz meg: vagyis adott összegből minél többet és jobbat kívánnak venni.

A szerzők konkrét lépésekben ismertetik a fenti folyamatot, melyek használhatóságát az elmúlt évek kitűnő alkalmazási eredményei bizonyítják, legyen szó önkormányzatokról, átfogó állami költségvetés-reformról vagy éppen egy közintézményről. A könyv szól mindazoknak, akiket érdekel, hogyan lehet a közpénzeket hatékonyan, az adófizető polgárok igényeit és lehetőségeit a középpontba helyezve felhasználni. Az IFUA Horváth & Partners Kft. vezetési tanácsadó cég gondozásában megjelent könyvet Duronelly Péter makrogazdasági szakértő és Giró-Szász András politológus értékelték a helyszínen.

Az eseményen a szervezők postára adtak egy-egy tiszteletpéldányt vezető magyar politikusoknak: Gyurcsány Ferencnek, Orbán Viktornak, a parlamenti pártok vezetőinek valamint pénzügyi szakembereknek: Veres János pénzügyminiszternek és Varga Mihálynak, a költségvetési bizottság elnökének, hogy személyesen is tanulmányozzák a sikeres amerikai példákat és akár a jövőben fel is használják a hazai kormányzati gyakorlatban.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo