Három nap alatt pénzhez jutnak a cégek, gigaprogram pörgeti a gazdaságot

Lezárult a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Program második ütemében beadott pályázatok értékelése. Két és félszeres túljelentkezés mellett 257 vállalkozás jutott 20 milliárd forint vissza nem terítendő támogatáshoz, ezzel 40 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára.

Szabados Richárd elmondta: a vállalkozások a banki felhatalmazólevél bemutatását követően három napon belül hozzájuthatnak a forrásokhoz. A cégek elsősorban korszerűsítésre, automatizálásra és digitalizációra, illetve információs és kommunikációs technológiai (IKT) eszközök beszerzésére pályáztak.

A kedvezményes hitelek és a vissza nem térítendő támogatások iránti növekvő igény azt jelzi, hogy a vállalkozások kilépnek a kivárás szakaszából.

A Demján Sándor Programon belül folyósított támogatás összege átlépte az 1100 milliárd forintot, ami a saját forrásokkal kiegészülve már 2000 milliárd forint beruházást generált, amely a 81 ezer milliárd forint GDP-hez képest is szemmel látható tétel.

A Szolgáltatóipar-fejlesztési Programot (SZFP) a vállalkozói igényekre válaszul indította el a kormány, mivel a működő cégek 85 százaléka a szolgáltató szektorban tevékenykedik és az eddigi támogatási programok inkább a termelőberuházásokra fokuszáltak.

A program keretében 10 és 50 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás igényelhető, legfeljebb 50 százalékos támogatási mérték mellett. A forrást a vidéki vállalkozók a jelenleg használt ingatlanuk megvásárlására, illetve a munkavállalók bérének és járulékainak finanszírozására használhatják.

Minden olyan vidéki szolgáltatócég pályázhat, amely legalább három éve működik, létszáma 3-100 fő között van, és előző évi árbevétele elérte a 25 millió forintot. Kereskedelemmel, logisztikával, műszaki vagy információs-telekommunikációs szolgáltatással foglalkozó cégek jelentkezését várják.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo