Harmadik éve stagnál a magyar startup-piac

Globálisan az 50. legfejlettebb startup-ökoszisztéma a magyar. A hazai startup szféra ezzel már harmadik éve stagnál, miközben a kockázatitőke-befektetések, finanszírozások csökkenése még inkább kihívás elé állítja az innovátorokat. A hazai piac szereplőinek ezért már most kell egy forgatókönyv arra az esetre, ha befektetések nélkül kellene boldogulniuk. A start it @K&H inkubátorprogram szeptember 8-ig várja a startupok jelentkezését, hogy egyéni mentorációval, közösségi irodával és számos digitális szolgáltatással segítsen átgondolni a jövőre vonatkozó lehetőségeket és ingyenes támogatást nyújtson a változó piaci körülmények között.

A StartupBlink 2024-es ökoszisztéma-jelentésében nemzetközi szinten az 50. legfejlettebb startup-ökoszisztéma a magyar. A kockázatitőke-befektetések csökkenése miatt azonban a jövőben néhány új irányvonalat is át kell gondolniuk az innovátoroknak, véli Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője: „A startupok sikerének egyik kulcsa a rugalmasság – azaz, hogy a nagyvállalatoknál gyorsabban tudnak reagálni a gyakran változó fogyasztói és piaci igényekre. Egy-egy ilyen változáshoz, pivothoz azonban nemcsak technológia és a csapat agilitása, hanem a befektetők tőkéje is szükséges lehet. Ez utóbbit tekintve azonban egyre szűkebb a mozgástér: a Startup Hungary év elején közzétett riportja szerint a 2022-es évhez képest tavaly több mint 60 százalékkal kevesebb tőke érkezett a magyar startupokba.”

Oda az egykori versenyelőny
Oda az egykori versenyelőny
Fotó: Pixabay
Mire koncentrálnak a befektetők?

Ahhoz, hogy felkeltsék, megnyerjék a befektetők és a célközönség érdeklődését, a startupoknak a jövőben két tényezőre kell fokozottabban figyelniük. Sokkal inkább adaptálniuk kell az új technológiákat a termékükbe és az üzleti modelljükbe is. Másrészt a fenntarthatóság egyre inkább kulcsfontosságú, ezért az eddigieknél jobban fókuszba kell helyezniük a környezetbarát megoldásokat és a társadalmi szerepvállalást.

A startupoknak mindezek mellett egyfajta szemléletváltásra is szükségük van, nyitniuk kell az alternatív finanszírozási formák irányába. Ilyen például a közösségi finanszírozás (crowdfunding) vagy a bootstrap, vagyis amikor a startup a saját megtakarításait, illetve a barátok és családtagok forrásait használhatja fel a kezdeti költségek fedezésére. Végül pedig meg kell találniuk azokat a szakmai lehetőségeket, amelyek anyagi támogatás nélkül is segítenek az elindulásban és a szintlépésben.  „A start it @K&H programunk kuriózumnak számít a hazai akcelerátorok között, hiszen iparági megkötés nélkül várjuk a fejlődni vágyó csapatokat. A féléves mentorálást elnyerő startupokat a K&H kulcsmentorai, a hazai és nemzetközi üzleti kapcsolati hálónk, valamint az alumni csapatok sokéves tapasztalatai is segítik a további fejlődésben, akár a nemzetközi piacra lépésig” – hangsúlyozta Németh Balázs.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo