Hány magyarnak nem volt munkája az év végén?

Decemberben 4 millió 723 ezer főre bővült a foglalkoztatottak száma, miközben 4,2 százalékon állt a munkanélküliségi ráta.

A 15–24 éves munkanélküliek száma 46 ezer fő, munkanélküliségi rátájuk 14,7 százalék volt. Az összes munkanélküli 21,1 százalék-a ebből a csoportból került ki. A 25–54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,4 százalékponttal, 3,9 százalékra emelkedett, míg az 55–74 éveseké gyakorlatilag nem változott, 3,2 százalékot tett ki.

A munkanélküliségi ráta Észak-Magyarországon volt a legmagasabb (7,3 százalék), Közép-Dunántúlon pedig a legalacsonyabb (2,2 százalék). A ráta értéke az előző év azonos időszakához képest a legnagyobb mértékben Dél-Dunántúlon nőtt (1,8 százalékponttal), míg a legkisebb emelkedés Nyugat-Dunántúlt és Budapestet jellemezte (egyaránt 0,2 százalékpont).

2023. december végén az egy évvel korábbihoz képest a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2,3 százalékkal, 225 ezer főre csökkent.

2023-ban az egy évvel korábbihoz képest 2023-ban a munkanélküliek száma 27 ezer fővel több, 203 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 4,1 százalékra nőtt.

A munkanélküliek száma a férfiak esetében 107 ezer, míg a nők körében 96 ezer fő volt, 
munkanélküliségi rátájuk 4,1, illetve 4,2 százalékot tett ki.

Az év egészét tekintve a munkakeresés átlagos időtartama 9,3 hónap volt, a legalább egy éve állást keresők aránya pedig 34,9 százalékot ért el.


 

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo