Haldoklik a magyar airbnb

Újabb belvárosi kerület jelentette be, hogy szabályozni kívánja a rövid távú lakáskiadást: a VIII. kerületi önkormányzat társadalmi egyeztetésre bocsátotta a szabályozási terveket. Ezzel pedig a IX. kerület kivételével szinte mindegyik belvárosi kerület napirendre vette már a lakáshotelek kérdését.

Budapesten továbbra is erősen belvárosközpontú a rövid távú lakáskiadás. Az ingatlan.com elemzése szerint a fővárosban közel 9800 társasházi lakás működik Airbnb-jellegű szálláshelyként, azaz lakáshotelként. Ezeknek több mint 80 százaléka pedig mindössze hat belvárosi kerületben található. Ez azt jelenti, hogy miközben Budapest egészében a lakásállomány 1 százaléka érintett a rövid távú kiadásban, az I., V., VI., VII., VIII. és IX. kerületben ez az arány több mint 4 százalék.

Koncentrált a budapesti airbnb-piac

A rövid távú lakáskiadás koncentrációját jól mutatja, hogy az airdna.co adatai alapján a belvárosi kerületekben található 198 ezer lakásból 8125 olyan rövid távra kiadó lakás üzemel, ahol a múlt hónapban legalább egy vendégéjszakát foglaltak. Budapest egészében a teljes lakásállomány megközelíti az 1 milliót, vagyis a fővárosi lakásoknak ötöde található a belvárosi kerületekben, miközben az Airbnb-kínálat több mint négyötöde viszont ide összpontosul.

A legnagyobb kínálat a VII. kerületben látható, ahol több mint 3200 lakáshotel működik. Ezt követi a VIII. kerület több mint 1700, majd az V. kerület közel 1200 ilyen ingatlannal. A VI. kerületben jelenleg viszont már csak 837 Airbnb-jellegű lakás üzemel, ami 60 százalékos visszaesést jelent tavaly áprilishoz képest az év elejétől életbe lépett szigorításnak köszönhetően. A belvárosi kerületekben az Airbnb-lakások kihasználtsága jellemzően 64–70 százalék között alakul, ami továbbra is erős bevételi potenciált jelent a tulajdonosok számára.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo