Gyurcsány: "jó példa az összefogásra"

Technológiai centrumot, vállalkozói inkubátorházat és képzési központot avattak a mátészalkai ipari parkban szombaton, a 400 millió forint értékű létesítményt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adta át.

A mátészalkai beruházás jó példa arra, hogyan kell összefogni és helyi, nemzeti, illetve uniós forrással jelentős gazdasági fejlesztéseket megvalósítani a következő években - mondta a kormányfő az avató ünnepségen. A befektetéseket az állam az adórendszer átalakításával is ösztönözni akarja a jövőben. A Pénzügyminisztériumban már dolgoznak is a változtatásokon - mondta a kormányfő, részleteket azonban nem közölt.

A mátészalkai technológiai központ a helyi önkormányzat 78,5 hektáros ipari parkjában működő multinacionális nagyvállalatok, köztük a német Carl Zeiss Művek és a Glabeg autótükör gyár, valamint a japán Hoya szemüveglencse gyár által létrehozott Szatmári Gazdaságfejlesztési Alapítvány építtette. Az Európai Unió 296 millió forinttal támogatta a beruházást, amely az ipari területen működő 24 vállalkozó munkaerő-igényét elégíti ki.

A speciális szakmai képzés mellett kihelyezett felsőfokú oktatásra is mód nyílik a centrumban a közeli Debreceni és Miskolci Egyetem, illetve a nyíregyházi főiskola segítségével. Az átadáson Szabó István, Mátészalka fideszes polgármester elmondta: az ipari park 24 cége 1.600 dolgozót foglalkoztat jelenleg, s évente több mint 20 milliárd forint értékű árut termel a különböző piacokra.

Az önkormányzat ipari parkjában már csak húsz hektár szabad terület található, ahová további befektetőket várnak. Kárpáti Tibor, a Szatmári Gazdaságfejlesztési Alapítvány vezetője közölte: a most átadott technológiai központot továbbfejlesztik a következő években, szolgáltató részleggel és egy konferenciateremmel szeretnék bővíteni.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo