Gyurcsány 2010 utánra is tervez

Nemzeti megállapodás szükséges a miniszterelnök szerint az euró bevezetéséhez, az EU átlagánál gyorsabb gazdasági növekedés és a magasabb foglalkoztatottság eléréséhez Magyarországon, az erre vonatkozó első javaslat a jövő hétre készül el.

"Széleskörű összefogásra, nemzeti megállapodásra van szükség egy olyan gazdaság- és társadalompolitikai program kidolgozásához, amelynek segítségével három cél együttesen valósulhat meg: euróval fizethetünk, gazdaságunk gyorsabban növekszik, mint az EU-átlag, valamint a mainál lényegesen többen dolgoznak" - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) ülését követő sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

A miniszterelnök a nemzeti összefogásban a lehető legszélesebb körre számít. Magyarország nem pártokból áll, a társadalom túlnyomó többsége nem tagja egyetlen pártnak sem - hangsúlyozta, hozzátéve: a kormány a jövő héten várhatóan "leteszi az asztalra" a nemzeti megállapodás tartalmára vonatkozó első javaslatát.

A reformok második hulláma

Gyurcsány Ferenc három időtávra osztotta az ország vezetése előtt álló feladatokat. Rövid távon az a legfontosabb, hogy a családok és a vállalatok jelenlegi gondjaira megoldást találjunk, kezeljük például a lakás- és devizahitelesek helyzetét - fogalmazott. Középtávon olyan gazdasági szerkezetváltás elindítása a feladat, amely alkalmassá teszi Magyarországot arra, hogy a válság után az élenjárók közé kerüljön. Ennek keretében a reformfolyamatok első, 2006-tól 2008 tavaszáig tartó időszaka után most el kell indítani a második hullámot - hangsúlyozta.

A kormányfő szerint hosszú távon olyan feladatok megoldása vár az országra, mint az oktatás és az egészségügy igazságosabbá tétele, a hozzáférés elvének biztosítása. A reformoknak ez a hulláma 2010-en is túlmutat - tette hozzá.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo