Győzött a mocsai kastély az ingatlanpiac 2022-es TOP listáján

2022 legdrágábban piacra kerülő ingatlana egy mocsai kastély, amely 5,2 milliárd forintos áron került a piacra. A legalacsonyabb áron elérhető ingatlanok ára pedig 300-450 ezer forint volt, a két véglet között így több mint tizenhétezerszeres különbség volt.

A tulajdonosok és ingatlanközvetítők idén 605 ezer eladó és kiadó ingatlanhirdetést adtak fel az ország 2941 településén. - derül ki az ingatlan.com legfrissebb összeállításából, amely az idén piacra kerülő lakóingatlanok rekordjait is bemutatja. A tulajdonosok által feladott hirdetések aránya ebben az évben 23 százalékos volt, ami az ingatlan.com húszéves történetében csúcsközeli eredmény. Arányaiban ennél csak 2020-ban vette több tulajdonos saját kezébe az ingatlana sorsát: akkor 24 százalékos arányt értek el a feladott hirdetéseken belül.

17 ezerszeres különbség 2022-ben

Ebben az évben a Komárom-Esztergom megyei Mocsán található kastély volt a legdrágább piacra kerülő lakóingatlan, aminek az ára. 5,2 milliárd forint. Az ingatlanegyüttes legjelentősebb értéke a 920 négyzetméteres kastély, amely saját patakkal, halastóval és helikopterleszállóval is rendelkezik.

Mocsai kastély (Fotó: ingatlan.com)
Mocsai kastély (Fotó: ingatlan.com)

A második helyen a főváros II. kerületén belül a pálvölgyi városrészben lévő 4 ezer négyzetméteres telken álló 1100 négyzetméteres 8 szobás luxusvilla áll, amit 3 milliárd forintért kínáltak eladásra. A harmadik pedig egy budapesti Svábhegyen lévő 744 négyzetméteres 12 szobás villa szerepel, amelyhez egy több mint 5 ezer négyzetméteres park is tartozik. Ezt az ingatlant 2,6 milliárd forintért lehetett megvenni.

Pálvölgyi villa(Fotó: ingatlan.com)
Pálvölgyi villa(Fotó: ingatlan.com)

2022-ben piacra kerülő legolcsóbb ingatlanok közé tartozott egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászfelsőszentgyörgyön található 80 négyzetméteres felújítandó vályogház. Ennek ára mindössze 450 ezer forint volt. Ennél valamivel olcsóbban hirdettek meg eladásra egy Hajdú-Bihar megyében elhelyezkedő létavértesi tanyát. Az 1300 négyzetméteres telken álló, erősen felújítandó 20 négyzetméteres épület ára 390 ezer forint volt. A legalacsonyabb árat pedig a Csongrád-Csanád megyei Csanádalbertiben található 1+1 szobás, romos házra szabta meg a tulajdonos, mindössze 300 ezer forintért került a piacra a szóban forgó ingatlan. Az árakat nézve a piacra kerülő 5,2 milliárdos és 300 ezer forintos két véglet között több mint tizenhétezerszeres különbség alakult ki.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo