Gigakorrupciós ügyet találtak, 30 millió euró a tét

Őrizetbe vették a Horvát Olimpiai Bizottság (HOO) olimpiai programjának igazgatóját és feleségét a Horvát Síszövetséget érintő korrupciós ügyben – jelentette a horvát sajtó.

A síszövetség korábbi szóvivőjét, Nenad Erort januárban 116 ezer euró készpénzzel fogták el a határon. A nála talált feljegyzések több mint száz embernek szánt jutalmakat és nem hivatalos második fizetéseket tartalmaztak.

A Jutarnji List szerint az egyik decemberi kimutatásban Segota neve mellett 22 500 euró szerepelt. A listákon ismert sportolók és médiaszemélyiségek neve is feltűnt, az érintettek közül többen tagadták, hogy szabálytalan kifizetést kaptak volna.

Az ügyészség korábbi közlése szerint Pavlek legalább 1,9 millió eurót fordított egy, a cége tulajdonában lévő tengerparti villa építésére. A gyanú szerint az elvont pénzből plasztikai műtéteket, külföldi szállodai tartózkodásokat és luxuscikkeket is fizettek.

Pavleket Kazahsztánban fogták el, és jelenleg kiadatási őrizetben van. A horvát sajtó szerint jogi úton próbálja megakadályozni, hogy kiadják Horvátországnak.

A botrány nyomán más horvát sportszövetségek gazdálkodását is vizsgálni kezdték. A kormány az állami sporttámogatások felhasználásának szigorúbb ellenőrzését ígérte.

Zlatko Matesa, a Horvát Olimpiai Bizottság hosszú ideje hivatalban lévő elnöke május közepén lemondott. Döntését azzal indokolta, hogy teret kíván engedni az átláthatóságot szolgáló vizsgálatoknak. (MTI)

 

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo