Fontos levelet kap mindenki a bankjától

A bankolási díjak a meglehetősen magas, 17,6 százalékos tavalyi éves átlagos inflációnak megfelelő mértékben drágulhatnak. Az egyelőre kérdés, melyik bank mennyivel emeli a díjakat, mindenesetre akinek van bankszámlája, tanácsos körülnéznie a money.hu szakértői szerint. Ehhez pedig a bank is ad segítséget januárban.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavalyi tájékoztatása szerint 2021-ben egyes ügyfelek ötször kevesebbet fizethettek volna ugyanazokért a szolgáltatásokért egy másik banknál. A számlatulajdonosok több mint 25 százaléka 6000 forintnál többet fizetett a bankkártyájáért, pedig a legtöbb banknál ugyanez évi 3-4000 forintért is elérhető lett volna. A számlavezetési díj felelt az összköltségek 24,7 százalékáért, miközben ezt a díjat több bankszámlacsomagnál elengedik, ezzel a költségek közel negyedét meg lehetne spórolni. A készpénzfelvétel továbbra is népszerű: hiába ingyenes havi 150 ezer forintig, így is a díjak közel 24 százalékát emiatt vonták le. Ezt az átutalások (16,9 százalék) és az sms-ek (14,4 százalék) költsége követi. Az újabb statisztikára még várni kell, ám vélhetően az arányok nem sokat változtak.

Lehet olcsóbb is a bankszámla

A díjkimutatás a money.hu szakértői szerint nagy segítséget ad az esetleges bankszámlaváltáshoz, amivel éves szinten akár tízezreket lehet spórolni. Nem feltétlenül kell új bankot keresni: előfordulhat, hogy a jelenlegi banknak is van olyan bankszámlája, ami alacsonyabb díjakkal érhető el azonos bankolási szokások mellett.

De ha másik szolgáltatót kell keresni, attól sem kell megriadni: az egyszerűsített bankváltásnak köszönhetően ez jóval könnyebb feladat, mint néhány évvel ezelőtt. Miután megvan az új bankszámla, számlaváltási meghatalmazást kell beadni az új banknál, ami értesíti a régi szolgáltatót, és elkéri az ügyfél adatait, például az ismétlődő átutalások, beszedési felhatalmazások adatait, valamint átutalják az egyenleget az új számlára. A régi bankszámlát ilyenkor meg lehet szüntetni. A szolgáltatóváltás akár 13 munkanapon belül megtörténhet.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo