Fontos levelet kap mindenki a bankjától

A bankolási díjak a meglehetősen magas, 17,6 százalékos tavalyi éves átlagos inflációnak megfelelő mértékben drágulhatnak. Az egyelőre kérdés, melyik bank mennyivel emeli a díjakat, mindenesetre akinek van bankszámlája, tanácsos körülnéznie a money.hu szakértői szerint. Ehhez pedig a bank is ad segítséget januárban.

Bár a hitelkamatok lejtőn vannak, a banki díjaknál emelkedés jöhet. A bankok a tavalyi, 17,6 százalékos éves inflációnak megfelelően emelhetik például a bankszámlához kapcsolódó áraikat. A múlt évben ezt meg is tették, legalábbis a KSH adatai szerint a pénzügyi szolgáltatások díja 13,8 százalékkal emelkedett 2023 decemberében az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

Fontos dokumentumot küldenek ki a bankok

Az egyelőre kérdés, hogy melyik bank konkrétan mennyivel emeli majd a díjait. Mindenesetre a bankolók számára több lehetőség is adott, hogy lefaragják a banki kiadásaikat. Ehhez nagy segítséget nyújt az úgynevezett egységes banki díjkimutatás (PAD), amit a bankoknak minden évben január 31-ig kötelező kiküldeniük az ügyfeleik részére.

Akár ötször kevesebbet is fizethetünk ugyanazért a szolgáltatásért egy másik banknál (Fotó: MTI)
Akár ötször kevesebbet is fizethetünk ugyanazért a szolgáltatásért egy másik banknál (Fotó: MTI)
Az egységes díjkimutatásnak tartalmaznia kell az érintett által kifizetett összes díjat. Egyebek mellett a számlavezetés, a bankkártya és az sms-ekhez köthető díjakat, valamint az átutalások és készpénzfelvételek költségét. A díjkimutatásból kiderül, hogy összességében mennyibe került az előző évben a bankolás, amely dokumentumot a netbankos vagy mobilbankos fiókban lehet megtalálni az üzenetek között, vagy a vonatkozó menüpont alatt.

Könnyen lehet, hogy meglepő tételek is szerepelnek az összesítésben. Például az értesítő sms-ek darabára nem kerül sokba, de éves szinten már komoly kiadás jöhet össze ezekből, ha valaki gyakran vásárolt kártyával. Érdemes lehet sms-ek helyett a push-értesítéseket bekapcsolni, amelyek gyakran ingyenesek, csak a bank alkalmazását kell letölteni hozzájuk, igaz, egyes hitelintézeteknél ennek az értesítésnek is van havi díja.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo