Foglalkozásától is eltiltotta a bíróság az orvost, aki pénzt kért a betegeitől

Jelentős pénzbüntetésre, felfüggesztett börtönre és foglalkozástól eltiltásra ítélte nem jogerősen a Zalaegerszegi Törvényszék azt a szülészorvost, aki a magánpraxisában kezelt betegeit a kórházban is pénzért látta el asszisztensével.

A törvényszék az orvosra két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönt és tízmillió forint pénzbüntetést szabott ki, továbbá öt évre eltiltotta az orvosi foglalkozás gyakorlásától, valamint 1 millió 450 ezer forint vagyonelkobzást is elrendelt ellene. Az asszisztenst bűnsegédként egy év, de két esztendőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős, mert ellene az orvos és védője fellebbezett, az asszisztens pedig tudomásul vette ugyan, azonban az ügyész mindkettőjük esetében fellebbezést jelentett be. (MTI)

Véleményvezér

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo