Feltámadhat a lakáspiac - kik járnak jól jövőre?

A most bejelentett új lakástámogatási program alapvetően a Babaváró logikáját követi. A gyermeket vállaló házaspárok első lakásának megvásárlásánál érvényes maximum 80 millió forintos, míg a családbővülés miatt nagyobb lakásba költözésre vonatkozó 150 millió forintos értékhatár széles választékot jelent majd a jogosultaknak. 

Mennyibe kerülnek a CSOK Pluszra alkalmas lakások?

Az összes magyarországi eladó lakás és ház kínálata több mint 154 ezer hirdetést tesz ki az ingatlan.com-on, aminek 91 százaléka megfelel a továbbköltözés esetén meghúzott maximum 150 millió forintos értékhatárnak. A CSOK Pluszra jogosult, gyermekvállalást tervező házaspárok várhatóan a maximum 300 négyzetméteres családi házak, valamint a legfeljebb 150 négyzetméteres lakások közül válogathatnak majd. Budapesten a szóban forgó házak esetében október közepén 729 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, a lakásoknál pedig 946 ezer forintot tett ki. A különböző fővárosi kerületek között viszont jelentős különbségek lehetnek.

A vármegyeszékhelyeken a családi házaknál az átlagos négyzetméterár 530 ezer forint, a lakások esetében pedig 617 ezer forint. A legdrágább nagyvárosok közé tartozik Győr, Debrecen, Veszprém és Székesfehérvár, ahol 590-769 ezer forintnál tartanak az átlagos négyzetméterárak. Ezzel szemben a legolcsóbban Békéscsabán, Kaposváron, Miskolcon, Salgótarjánban, Szekszárdon és Szolnokon kínálják a szóban forgó ingatlanokat, mégpedig 223-486 ezer forintos átlagos négyzetméteráron.

A money.hu vezetője, Korponai Levente kiemelte, hogy a CSOK Pluszhoz rendelt, gyerekszám függvényében maximum 15, 30 és 50 millió forintos kedvezményes, 25 éves futamidejű lakáshitel törlesztőrészlete havi 71-237 ezer forint lehet. Ez a jelenlegi kamatkörnyezetben legalább havi 35-115 ezer forintos megtakarítást jelent az ugyanilyen összegű piaci lakáshitelek törlesztőjéhez képest. Ráadásul amennyiben az új támogatás mellett a Babavárót is igénybe veszi a gyermeket tervező házaspár, akkor nagymértékben javul a mozgástere az otthonválasztásban akár saját pénz nélkül is, hiszen a Babaváró hitelt önerőként is használhatja a vásárláskor.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo