Ezentúl nem lehet majd hamisítani?

Jövő januártól szinte lehetetlen lesz hamis igazolvánnyal lakást venni - egyebek mellett ez is szerepel abban a jelentésben, amelyet Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter terjesztett az Országgyűlés elé.

Az úgynevezett lakásmaffia tevékenységét vizsgáló parlamenti bizottság tevékenysége egy olyan határozattal zárult - mintegy két évvel ezelőtt - amely javaslatokat tartalmazott számos jogszabály módosítására. A mostani jelentés az eddigi jogszabályváltozásokat ismerteti, illetve ennél nagyobb súllyal utal egy új törvényjavaslatra.

A lakásmaffia egyik tipikus trükkje az okiratok hamisítása. Ilyenkor az elkövető a lakás tulajdonosa nevében hamis vagy hamisított okmányok felhasználásával olyan tartalmú nyilatkozatot tesz, amely az ingatlan-nyilvántartásban a valóságnak nem megfelelő jogok bejegyzését, illetve tények feljegyzését eredményezi. Miután ilyen ügyekben kötelező az ügyvéd vagy a közjegyző közreműködése, kérdés, hogy ennek ellenére miként lehet mégis hamis dokumentumokat felhasználni.

A jelentés szerint az ügyvéd és a közjegyző a gyakorlatban a nyilatkozatot tevő személyazonosságáról az által rendelkezésre bocsátott - aláírással és fényképpel ellátott - hivatalos igazolványból győződik meg. A jogügyletben résztvevő felek által felmutatott okiratban szereplő adatok valódisága azonban nem ellenőrizhető - gyorsan és pontosan - az ügyletkötés helyszínén.

Értesíti a rendőrséget

A jelentés utal a már említett - és szintén most beterjesztett - törvényjavaslatra, amely lehetővé teszi, hogy az ügyvédek, a közjegyzők és a végrehajtók csatlakozzanak a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának a nyilvántartásaihoz. Az eljárás menete az, hogy az ügyvéd, a közjegyző (vagy a végrehajtás során a végrehajtó) közli a jogügyletben érintettekkel, hogy ellenőrizni fogja a személyes adataikat. Amennyiben tudják, hogy vaj van a fejükön, elállnak a tervezett jogügylettől (például lakás megvételétől) és ekkor meghiúsul egy bűncselekmény. Ellenben ha belemennek az ellenőrzésbe és kiderül, hogy az okmányuk lopott, hamis, vagy meghamisított, akkor az asztal túlsó felén ülőnek rövid úton értesítenie kell a rendőrséget. 

A hivatal számítógépe naplózza az adat-lekérést, sőt előtte ellenőrzi a lekérő személyét. Ez utóbbit az elektronikus aláírásának vizsgálatával teszi. Tehát a személyes adatokkal való visszaélés szinte kizárt.

A földhivatali nyilvántartáshoz már korábban csatlakozhattak azok, akiknek ez a munkájukhoz szükséges. Sőt bárki bármelyik földhivatali ügyfélszolgálati irodában kérheti ma is már azt, hogy ha bármilyen új bejegyzés történik az ingatlanával kapcsolatosan, akkor arról a tulajdonos kapjon e-mail vagy sms értesítést.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo