Ez már a válság jele? Miért dolgoznak kevesebben Magyarországon?

Júliusban a magyar munkaerőpiacon közel 30 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma az előző évhez képest, ami a teljes, 4,7 milliós foglalkoztatotti létszámhoz viszonyítva 1 százalékos visszaesést sem jelent. Mihályi Magdolna, a Jobtain HR szolgáltató ügyvezetője szerint ez a csökkenés egyelőre nem nevezhető egy rendszerszintű válság kezdetének. Inkább a gazdaság lassulásának a következménye, amely különböző iparágakat eltérő mértékben érint. Valódi problémáról akkor lehet majd beszélni, ha ez a trend a következő egy évben is folytatódik.

A jelenlegi helyzet tehát nem válság, hanem a gazdasági lassulás következménye, amelyre a cégeknek rugalmas, gyorsan adaptálható HR-stratégiákkal kell reagálniuk.

„A kulcsemberek megtartása, a munkavállalói élmény javítása és a munkaerő-kölcsönzés, mind olyan eszközök, amelyek segíthetnek a vállalatoknak stabilan működni ebben a változó környezetben. A rugalmas foglalkoztatás lehetősége gyors reakciót biztosít a piaci változásokra, és a kölcsönző cégek kapacitása lehetővé teszi, hogy gyorsan toborozzanak megfelelő jelölteket a partnerek számára” – összegez a szakértő.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo