Esély sincs a növekedésre Magyarországon

Jelentősen lefelé módosították a magyar gazdaság idei teljesítményére szóló előrejelzésüket a londoni felzárkózó térségi elemzők, akik a vártnál jóval gyengébb első negyedévi előzetes GDP-becslésre hivatkozva már recessziót várnak Magyarországon 2012 egészében.

 


MTI

Az első negyedéves GDP-adat drasztikusan elmaradt a várakozásoktól: miközben az elemzők éves összevetésben stagnálást vártak az esztendő első három hónapjában a nemzeti össztermék 0,7 százalékkal csökkent, a naptárhatás kiszűrésével közölt adat 1,3, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték 1,5 százalékos esést mutatott. A KSH jelentés publikálását követően a nagy londoni elemzőházak számottevően rontották a magyar gazdaság teljesítményére vonatkozó idei prognózisukat.

Komoly negatív meglepetés

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni részlegének elemzői befektetők számára összeállított áttekintésükben közölték: számításaik szerint az első negyedévi GDP-becslésben mutatkozó "komoly negatív meglepetésből" az következik, hogy az idén a magyar hazai össztermék várhatóan 1,2 százalékkal visszaesik. A ház eddig zéró növekedést - vagyis stagnálást - valószínűsített a magyar gazdaságban 2012 egészére.

A citybeli elemzői közösségben most már konszenzusossá kezd válni az a prognózis, hogy a magyar gazdaság az idei évet recesszióban tölti, és az idei első negyedévi előzetes becslés után más nagy londoni házak is jelezték annak lehetőségét, hogy lefelé módosítják magyar GDP-előrejelzésüket.

Fél százalékos visszaesés 2012-re

EBRD: egész évre recesszió
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) pénteken közzétett átfogó térségi előrejelzésében szintén azt közölte, hogy - a tevékenységi területéhez tartozó több más közép-kelet-európai országhoz hasonlóan - Magyarországon is egész évi recesszióval számol 2012-re. A bank 1,0 százalékos idei magyar gazdasági visszaesést jósol új prognózisában; ez mindazonáltal jobb az idei első, januárban közzétett EBRD-előrejelzésnél, abban ugyanis még 1,5 százalékos idei magyar GDP-mínusz szerepelt.

A Goldman Sachs bankcsoport londoni elemzői az első negyedévről szóló hét eleji KSH-adatsort kommentálva közölték: tekintettel "a negatív meglepetés mértékére", és azokra az előzetes jelekre, hogy a visszaesés meglehetősen széles bázisú volt, lefelé mutató kockázatok hatnak a cég által jelenleg érvényben tartott idei magyar GDP-előrejelzésre. A Goldman Sachs most érvényes prognózisa 2012 egészére 0,5 százalékos GDP-csökkenést jósol 2012 egészére a magyar gazdaságban.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőközpont, a Capital Economics felzárkózó térségi közgazdászai a közép-európai térség több országának e hét eleji előzetes GDP-adatait feldolgozó helyzetértékelésükben közölték: továbbra is megfelelőnek tartják a térség növekedésére érvényben tartott, a szélesebb londoni konszenzustól jóval elmaradó idei GDP-előrejelzéseiket.

A Capital Economics Lengyelországban 2 százalékos gazdasági növekedést vár 2012-re, Bulgáriában és Romániában ugyanakkor egyaránt fél százalékos, Csehországban 1 százalékos, Magyarországon pedig 1,5 százalékos GDP-visszaesést valószínűsít az idei év egészére.

Bizonytalan 1 százalékos kamatvágás erre az évre

A JP Morgan londoni elemzői felülvizsgált pénteki előrejelzésükben közölték: a vártnál gyengébb idei első negyedévi magyar GDP-becslés alátámasztja azt a várakozásukat, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idén összesen 1 százalékpontnyi kamatcsökkentést tud végrehajtani. A ház szerint ugyanakkor ennek a monetáris enyhítésnek a végrehajtása még inkább függ az IMF/EU-tárgyalásokon elért majdani haladástól, és attól, hogy ezzel összefüggésben milyen mértékben csökkennek a magyar befektetési eszközöket terhelő kockázati felárak.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo