Nyugat-Európában a magasabb lakásárak és a szigorúbb hitelezési feltételek miatt a tulajdonlás kevésbé elérhető, különösen a fiatalabb generációk számára. Ugyanakkor az erős bérlővédelem és a stabil bérleti piacok a hosszú távú bérlést gyakoribb és életképesebb alternatívává teszik.
Eközben a nagyobb városok dinamikus munkaerőpiacai is hozzájárultak a nagy bérleti piacok növekedéséhez, ahol az ingatlantulajdonosok dolgozó szakembereknek és fiatal családoknak adnak bérbe lakásokat.
Az alacsony lakástulajdonlási arányok a DACH régióban (Németország, Ausztria és Svájc) a legláthatóbbak, ahol a magas jövedelmek és az erős gazdaságok együtt élnek Európa legalacsonyabb tulajdonlási arányaival.
Svájcban, a világ egyik leggazdagabb országában, a háztartásoknak mindössze 42 százaléka birtokolja azt az otthonát, amelyben él. Németországban hasonlóképpen a háztartások kevesebb mint fele minősül tulajdonos-lakónak (47,2 százalék), míg a szomszédos Ausztriában ez az arány csak kissé magasabb, 54,5 százalék.
Ezeknek az országoknak az európai országokhoz viszonyított alacsony aránya részben kulturális tényezőkkel magyarázható, például azzal, hogy a fiatal felnőttek korábban hagyják el otthonukat, mint Dél-Európában. Ezenkívül a posztszocialista átmenet olyan helyeken, mint Kelet-Németország, más utat követett, ahol az állami tulajdonú lakásokat gyakran vállalatoknak, nem pedig lakosoknak adták el az 1990-es években.
