Ennyi volt: vége a növekedésnek?

A gyorsulási irányadó (gyia) szezonálisan kiigazított értéke 0,03 százalékkal maradt el augusztusban az előző havi szinttől, ezzel a 2009 végén indult, majd fokozatosan lelassult növekedés végetért, és ismét mínuszban jár a magyar reálgazdaság teljesítménye.

A Világgazdaság és az Ecostat közös mutatószáma ezúttal a szokásosnál alaposabb felülvizsgálaton esett át, ami kissé átformálta az elmúlt hónapokról kapott képet is. Eszerint már júliusban is negatív volt az index, amely 2009 novembere óta folyamatosan emelkedett, bár a lendülete tavasz óta megtörni látszik. Az elemzésben hangsúlyozzák: ez némileg más képet fest, mint a konjunktúrafelmérések, amelyek egyelőre az optimizmus javulását jelzik. A gyia alakulása inkább azt az elemzői várakozást támasztja alá, hogy a gazdaság növekedése leáll a második fél évben. Az előrejelzések legalábbis azt mutatják, hogy az első negyedévi 0,6 százalékos bővüléshez már alig járul hozzá az április-decemberi időszak.

A gyenge augusztusi gazdasági teljesítmény annak ellenére következett be, hogy a gyia több részindikátora hatott a növekedés, mint amennyi a csökkenés irányába. Pozitívan hatott a reálkamat csökkenése, és tartós csökkenés után növekedésbe fordult a pénzmennyiség is, ám ennek sem volt elegendő a hatása, hogy az összetett mutató esését megfordítsa.

Több rossz jel is volt

A német gazdasági várakozások viszont romlottak tavasz végén, ami most fejti ki negatív hatását a hazai gazdaságra nézve. A budapesti tőzsdeindex az előző havi esés után felfelé korrigált júliusban, ez a gyorsulási irányadót felfelé húzta.

A hosszú és rövid lejáratú állampapírok hozamkülönbsége növekedett, ez rossz jel a gazdasági teljesítmény szempontjából, csakúgy, mint a reálkeresetek havi szintű visszaesése. A munkakeresés átlagos időtartamának emelkedése szintén a negatív tényezők között volt. Mindezeket még az ipar kiugró teljesítményjavulása sem tudta ellensúlyozni augusztusban.

Megjegyzik: a most végrehajtott módosítások nyomán bekerült két új mutató is a növekedés felé tendált. Az egyik ilyen a fogyasztási hitelek állománya, a másik pedig az ipar belföldi értékesítésének volumene volt.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo