Ennyi volt: akár idő előtt megszűnhet a kamatstop a vállalkozói hiteleknél?

Egy 2023. május 12-én megjelenő kormányrendelet szerint december végéig meghosszabbították a kamatstopot. Sőt, az intézkedés az ígéretek szerint egészen addig érvényben marad, ameddig a jegybanki alapkamat 10 százalék alá nem csökken. Ezt várja a kormány az év végére. A Bankmonitor számításai szerint a vállalkozói hiteleknél azonban akár hamarabb is eljöhet a kamatstop vége.

Gulyás Gergely a 2023. május 11-ei Kormányinfón jelentette be a kamatstop újabb meghosszabbítását, ami a tervek szerint addig marad érvényben, ameddig a jegybanki alapkamat 10 százalék alá nem csökken. Mivel a kormány számításai szerint év végére érhetjük el az egyszámjegyű alapkamatot, a módosításról szóló kormányrendeletben is ez a dátum lett rögzítve.

Az intézkedés jelenleg mintegy 300 ezer háztartást és 28,5 ezer vállalkozást érint közvetlenül, az érintett hitelállomány pedig 2360 milliárd forint. (Ebből 1360 milliárd forint lakossági, míg ezer milliárd forint vállalkozói kölcsön.)

Hogyan működik a kamatstop?

Az intézkedés értelmében az érintett kölcsönök kamatát a normál, piaci szinthez képest alacsonyabban tartják. Ehhez tudni kell, hogy az érintett hitelek kamata minden esetben valamilyen piaci mutatóhoz van kötve, a kamatstop ideje alatt pedig ezen mutatónak egy korábbi, alacsonyabb értékét kell a kölcsönök esetében alkalmazniuk a bankoknak.

Az érintett hitelek köre:

  • Az éven belül átárazódó, úgynevezett változó kamatozású lakossági jelzáloghitelek.
  • A legfeljebb 5 éves kamatperiódusú lakossági jelzáloghitelek.
  • A változó kamatozású piaci vállalkozói kölcsönök.

A lakossági kölcsönök esetében kamatstop időszaka alatt a referencia kamat – ez jellemzően a BUBOR – 2021. október 27-ei értékét veszik alapul. Ennek a 3 hónapos kamatperiódusú kölcsönökre érvényes értéke például 2021. október 27-én 2,02 százalék volt, ezzel szemben most 16,16 százalék, vagyis kormányzati beavatkozás nélkül 14,14 százalékponttal lenne magasabb a kamat a jelenleginél.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo