Eltűnik a regisztrációs adó?

Az Európai Bizottság elképzelése szerint a regisztrációs adó 5-10 év alatt beépülne a gépjárművek üzembentartási díjába - jelentette ki Kovács László pénteken Galyatetőn.

a bizottság arra törekszik, hogy életbe lépjen egy visszatérítési mechanizmus annak kivédésére, hogy egy-egy uniós polgár a regisztrációs díj többszöri megfizetésére kényszerüljön, ha átköltözik egyik tagállamból a másikba - mondta az Európai Bizottság adóügyi biztosa a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége közgyűlése (GÉMOSZ) alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Azt is el kívánják érni, hogy az üzembentartási díj kivetésénél, érvényesüljenek a környezetvédelmi szempontok. Oly módon, hogy két éves korig a díj 25 százaléka, azon túl pedig 50 százaléka függjék a gépjármű széndioxid kibocsátásától - tette hozzá.

Kovács László arról is beszélt, hogy a regisztrációs adó szerkezetének harmonizációját azért tartja szükségesnek a bizottság, mert a mai rendszer versenyhátrányt jelent a 12 millió európai munkahelyet működtető autóipar számára. Példaként említette, hogy 10 országban egyáltalán nincs regisztrációs díj, 17 országban pedig a meglévő mértékek igen széles skálán mozognak, a néhány száztól, egészen 17 ezer euróig.

visszatérítésről szóló, illetve a környezetvédelmi szempontokat érvényesítő javaslatokat támogatják a tagállamok, ám a regisztrációs adó fokozatos megszüntetéséről szóló elképzelést ellenzik az Unió egyes tagjai. Ugyanakkor a három intézkedés külön is bevezethető - mondta Kovács László.

Az uniós biztos arról is beszámolt: azzal, hogy a regisztrációs adó kivetésénél ma már Magyarország figyelembe veszi az avulást és az ehhez kapcsolódó értékcsökkenést, egy-két technikai részlet kivételével megfelel az uniós követelményeknek, példaként szolgálhat néhány tagállam számára.#page#

Legfeljebb 170 ezer új autó

Gablini Gábor a GÉMOSZ elnöke arról szólt, hogy az idén, a tavalyi 189 ezerrel szemben, 150-170 ezer új autó értékesítésére számítanak. Az első négy hónapban, 2006 hasonló időszakához képest 10 százalékkal csökkentek az eladások. Ugyanakkor az elmúlt években az uniós átlagot meghaladó volt a forgalom; a csökkenésnek a kormányzati kiigazítás mellett az is okozója, hogy megszűntek az extrém értékesítési konstrukciók - szögezte le.

Arra számítanak, hogy a vásárlói bizalmi index növekedését követően, az idei mélypont után 2008. második felétől újra meglódulnak az eladások. Utóbb az euró bevezetése tovább segítheti a piacot - mondta Gablini Gábor.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo