"Elgondolkodtató, hogy a fele nem fizet adót"

Ebben az évben már nincs szükség további kiigazító lépésekre a tervezett 6,8 százalékos GDP arányos államháztartás hiány elérése érdekében - mondta Veres János pénzügyminiszter pénteken a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) és az ICEG Európai Központjának közös szervezésében rendezett budapesti "Pénzügyi csúcstalálkozón".

 Az idén a költségvetési kiigazítás kétharmada kiadáscsökkentésből egyharmada bevételnövelésből áll - mondta Veres János. A pénzügyminiszter beszélt a kormánynak arról a törekvéséről, hogy kiszélesítse az adó- és járulékterhek bázisát, de az elvárt adó ügyében egy elem fennakadt az Alkotmánybíróság rostáján.

"Elgondolkoztató, hogy Európában nincs még egy olyan ország, ahol a vállalkozások fele karitatív alapon működik, hiszen nem fizet adót" - jelezte Veres János.

Nem lehet a vállalkozásokra és a háztartásokra terhelni a kiigazítás terheit - mondta Varga Mihály. Az Orbán-kormány pénzügyminisztere szerint az újraelosztás terheit növeli a kormányzat, ráadásul az Alkotmánybíróság döntései a GDP 0,2 százaléknak megfelelő, 55-60 milliárd forintos adókiesést jelentenek.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo