Életveszélyes az irodai munka?

A számítógép előtt ülő irodai alkalmazottaknál jóval nagyobb a halált hozó vérrög kialakulásának esélye, mint a távolsági repülőjáratok utasainál - mutatták ki új-zélandi kutatók.

Kiderült, hogy a vérröggel kórházba került páciensek 34 százaléka végez ülőmunkát, és csupán 1,4 százaléka utazik sokat - nyilatkozta Richard Beasley professzor, a kutatás vezetője, Új-Zéland magántőkéből finanszírozott orvostudományi kutatóintézetének munkatársa az AP amerikai hírügynökségnek. A mélyvénás trombózis (DVT) esetén a láb valamely mélyen elhelyezkedő véredényében vérrög képződik, amely akkor válhat halálossá, ha kiszakad, és a tüdőbe jutva elzár egy eret.

Számítógép előtt, telefonközpotban

Néhány éve jöttek rá, hogy a megbetegedés hosszú repülőutaknál is jelentkezhet, mivel többnyire nem lehet a lábat a gépen kinyújtani, vagy mozogni, ami csökkentené a vérrögök kialakulásának kockázatát. "Jóval több irodai dolgozó van, mint olyan ember, aki rendszeresen nagy távolságokat utazik. A két fő veszélyeztetett csoport a számítógépekkel dolgozóké és a telefonos központok alkalmazottaié" - mondta a professzor.

Meglepetést okozott, amikor kiderült, hogy az emberek gyakran 12-14 órát is dolgoznak naponta, s ezen idő alatt végig a székükhöz vannak "szögezve", ami hosszú távon a mélyvénás trombózis kockázatát sokszorosára növeli.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo