Eladóhiánnyal küzdenek a boltok, míg a magyar dolgozókat külföldre csábítják?

Egyre kevesebbet fogják kérdezni a boltban, lehet-e két dekával több, vagy kevesebb, hiszen az adatok szerint nincs, aki kérdezzen – írja közleményében a blokkk.com.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A járványos időszak visszavetette a bolti alkalmazottak foglalkoztatást, mind 2020-ban, mind 2021-ben, döntő részben a különféle korlátozások, kényszerű boltbezárások miatt. A legfrissebb statisztika szerint a boltos világ még mindig a járvány előtt szint alatt mozog a foglalkoztatásban, 10 ezerrel kevesebb eladó dolgozik.

A kisebb létszám oka persze nem csak a járvány, hanem az átalakuló vásárlási szokások és mellette a kiskereskedelem technológiai váltása is. Elég csak arra gondolni, hogyha a gyártó előre becsomagolja a felvágottat, akkor felesleges a csemegepult. A legnagyobb láncok közül többek áruházaiban, de mellettük számos kisebb boltban is a vásárló maga emeli ki a hűtőből az előrecsomagolt felvágottat, vagy sajtféleséget, így pedig máris kevesebb eladó kell, emellett az önkiszolgáló pénztárak is kiváltanak néhány hiányzó dolgozót, ráadásul a boltbezárások is lefelé tolták a szektorban dolgozók számát.

Mindezek ellenére az álláshirdetések alapján úgy tűnik, hogy az eladókra továbbra is szükség van, hiszen a legnagyobb láncok portáljain is bőséges az álláskínálat.

kiskereskedelem 2019 2020 2021
I. 

negyedév

II. 

negyedév

I. 

negyedév

II. 

negyedév

I. 

negyedév

II. negyedév
foglalkoztatottak  374 372 378  360 351 362
KSH, foglalkoztatottak száma, érték: ezer fő, kiskereskedelem,

iparcikkes boltzárak:

2020 március 28-május 4 (vidéki megyék), - május 18 (Budapest, Pest megye)

2021 március 8-április 7

Az alkalmazottak száma egyébként a foglalkoztatottakon belül 2021 első negyedévében 299 ezer fő volt (a vállalkozók mellett), második negyedben már 306 ezer. Tehát a márciusban indított boltzár után emelkedett a létszám.

Összességében az elmúlt évek foglalkoztatási képe is a szektor átalakulását tükrözi. 2019-ig évente 5-6 százalékkal nőtt a piac, de közben csökkent a boltok száma és formálódott a kereskedelem. Ennek két ága a meghatározó, az egyik a webáruházak száguldása (évi 30-40 százalékos megugrásokkal), a másik technológia váltás, az önkiszolgálás erősödése:

  2016 2017 2018 2019 2020
foglalkoztatott 391  387 379 374 371 
foglalkoztatottakból
alkalmazott 314 319 315 309 297 
KSH, foglalkoztatottak és ezen belül az alkalmazottak száma, érték: ezer fő,

módszertani változás: a gyermekgondozási ellátás igénybe vétele miatt munkájuktól tartósan távol lévők – a 2021 január 1-jétől hatályos uniós jogszabályokkal összhangban – foglalkoztatottaknak minősülnek

A magyar eladók külföldön is megtalálhatják a szerencséjüket

A járvány előtti munkaerőhiányos esztendőkben számos magyar eladó próbálkozott a határon túl megkeresni a kenyérre valót.  Most úgy tűnik, újra felszökött az eladó keresési láz más országokban is. Az uniós foglalkoztatási portálon egy héten belül 44 ezer új bolti eladó állást hirdettek meg különböző országokból.

Németország a listavezető 52 ezer meghirdetett álláshellyel, de például a szomszédos Ausztriában hat és fél ezer álláslehetőséget kínálnak. Ha pedig valaki eltévedne, 269 magyar hirdetést is talál (ezek a cégek feltehetően a határon túlról is keresnek bolti eladót).

Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo