Éjfélig még felmondhatók a lakásbiztosítások - itt van, mire kell nagyon figyelni

Az idén április 2-ig tart a lakásbiztosítások márciusi szabad felmondásának először megnyílt lehetősége. Ha ma még beérkezik a felmondásunk a biztosítóhoz, akkor köthetünk új szerződést évfordulón kívül is. Van azonban néhány fontos szabály, amit be kell tartani, hogy kedvezőbb konstrukcióra válthassunk - hívják fel a figyelmet a Bank360.hu lakásbiztosítási szakértői.  

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Egy 2023 kormányrendelet alapján 2024-től a lakáscélú ingatlant érintő, határozatlan időre kötött vagyonbiztosítási szerződést az ügyfelek minden év márciusában - március 31-ig a biztosítóhoz beérkezően - költségmentesen felmondhatják a rendes felmondás szabályai alapján. Ezzel a lehetőséggel az idén első alkalommal élhetünk, ráadásul a húsvéti ünnepek miatt még nem maradtunk le róla április 2-án sem. A kapkodás azonban rossza döntéshez is vezethet, ezért a Bank360.hu szakértői összefoglalták mire kell figyelnünk a felmondásnál, az ajánlatok összehasonlításánál, és az új szerződés megkötésénél. 

Meddig lehet felmondani a lakásbiztosítást az idén? 

A lakásbiztosítások felmonádásnak a biztosítóhoz való beérkezési határideje a jogszabály alapján március 31., de mivel ez 2024-ben vasárnapra esett, és az ünnepnapnak számító húsvéthétfő követte, ezért az idén április 2-án, keddig van lehetősége az ügyfeleknek arra, hogy a felmondást eljuttassák a biztosítójukhoz. A felmondást tehát még ma le kell adni személyesen a biztosító ügyfélszolgálatára, vagy online be kell küldeni a biztosítónak. Postán már ne adjuk fel a felmondást, mert nem fog beérkezni határidőre.

Ma igazi last minute van a lakásbiztosítások felmondásában
Ma igazi last minute van a lakásbiztosítások felmondásában
Fotó: Depositphotos

Hogyan küldjük el online a felmondást?

Ha e-mailben küldjük a felmondást, akkor azt fokozott biztonságú elektronikus aláírással  vagy állami e-dokumentum hitelesítéssel (AVDH) ellátott dokumentumban tegyük meg (az AVDH hitelesítést itt intézhetjük el). Ezek hiányában papíron aláírt, beszkennelt formában küldjük el a felmondást. Vannak biztosítók, amelyeknél külön felmondási felületet is találunk, ebben az esetben érdemes ezt használni. Mindenképpen nézzük meg, hogy a biztosítónk milyen feltételeket ad meg a beküldésre és a felmondás tartalmára. 

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo