Egymillió ember vasút nélkül

70 vonalon szűnne meg a személyszállítás, a jelenlegi menetrend fenntartásához pedig 41 milliárd forint hiányzik a MÁV költségvetéséből.

Ha Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által tervezett hihetetlen leépítés leépítése megvalósul, akkor a vasúthálózat felén szűnne meg a személyforgalom (a nemzetközi járatok és az Intercity kivételével). Az érvényben lévő menetrend fenntartásához 131 milliárd forint állami költségtérítésre lenne szüksége a társaságnak 2008-ban. A MÁV ebből a pénzből tudná fenntartani az 1,18 millió vonatot, ám a vasúttársaság személyszállítási közszolgáltatásokra és a pályahasználati költségekre mindösszesen 102,9 milliárd forintot használhat fel. A 102,9 milliárdból pedig 90 milliárd forintot tudnak a személyszállításra fordítani. A brutális járatszám csökkenéssel 2008-ban már csak 514 ezer személyszállító vonat indulna, a leépítés több mint 50 százalékos lenne.

A törzshálózaton közlekedő betétjáratok teljesen megszűnnének. Továbbá olyan vonalak maradnának személyszállítás nélkül (a leépítések természetesen nem vonatkoznak az Intercity közlekedésre, illetve a nemzetközi járatokra), mint például a Budapest-Hegyeshalom vagy a Dombóvár-Baja. Még rosszabb helyzetbe kerülhetnek az északi és a keleti régiók lakosai. A minisztérium az előző évben már végrehajtott egy személyforgalmi racionalizálást, ami a helyközi személyszállítás menetrendjét módosította, 28 mellékvonalon mintegy 942 kilométeren állított le személyszállító szerelvényeket. A sajtóértesülések szerint ez a mostani drasztikus csökkentés után 650 ezer ember számára teljesen elérhetetlenné válna a vasúti közlekedés, és mintegy egymillió ember életét nehezítené meg - írja a VG.hu.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo