A 2000. évi változatlan árakalapján készített számítások szerint az árutermelő ágazatok (mezőgazdaság, ipar és építőipar) teljesítménye 7,2%-kal növekedett, ami elsősorban az ipar és építőipar bővülő teljesítményéből adódott. Az iparon belül a feldolgozóipar hozzáadott értéke 9,0%-kal emelkedett. Az építőipar 14,1%-os növekedést mutatott, míg a mezőgazdaság teljesítménye stagnált.
A szolgáltatások ágazatainak bruttó hozzáadott értéke 3,2%-kal emelkedett. A szolgáltatásokon belül a kereskedelem, javítás nemzetgazdasági ág teljesítménye 2,9%-kal, a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátásé 5,8%-kal bővült. A szállítás, raktározás, posta és távközlés nemzetgazdasági ágban 5,4%-os, a pénzügyi szolgáltatások és az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatások ágazataiban együttesen 3,7%-os volumennövekedés következett be. A közigazgatás, az oktatás és az egészségügyi szolgáltatások hozzáadott értéke együttesen 2,0%-kal emelkedett, az egyéb közösségi és személyi szolgáltatásoké pedig 1,7%-kal lett magasabb.
A háztartások fogyasztási kiadásainak növekedése tovább lassult, e kiadások 2004. I. negyedévében 3,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. Mind a kormányzattól, mind a háztartásokat segítő non-profit intézményektől származó természetbeni társadalmi juttatások kis mértékben csökkentek (0,8 illetve 0,1%-kal). Ezen tényezők együttes hatására a háztartások végső fogyasztása 3,0%-kal emelkedett.
A közösségi fogyasztás 1,3%-kal nőtt. A végső fogyasztás mindezek következtében 2,8%-kal bővült.
A bruttó állóeszköz-felhalmozás az I. negyedévben – kiugró mértékben – 18,9%-kal emelkedett. Ugyanakkor a készletek csak kis mértékben növekedtek, így a bruttó felhalmozás összességében 9,9%-kal bővült. A belföldi felhasználás – főként a felhalmozás magas ütemű növekedése hatására – összességében 4,3%-kal emelkedett.
Az áruk és szolgáltatások külkereskedelmi exportja 17,4%-kal növekedett, míg az import majdnem hasonló ütemben, 16,6%-kal bővült.
Szezonálisan kiigazított adatok
A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2004 I. negyedévében a gazdasági növekedés 1,1% volt az előző negyedévhez képest.
Az árutermelő ágazatok teljesítménye 1,4%-kal nőtt, ezen belül a mezőgazdaságé és az iparé nőtt, míg az építőiparé csökkent. A szolgáltatások hozzáadott értéke 0,7%-kal bővült. A szolgáltatási ágazatok közül a szállítás, raktározás, posta és távközlés ágazat 1,8%-os hozzáadott érték-növekedése emelkedik ki. A többi szolgáltatási ágazat enyhe növekedést mutatott.
A szezonálisan kiigazított adatok alapján a háztartások fogyasztási kiadása 0,9%-kal emelkedett. Mind a kormányzattól, mind a háztartásokat segítő non-profit intézményektől származó természetbeni társadalmi juttatások szerény mértékben csökkentek, 0,4 illetve 0,3%-kal. Így a háztartások tényleges fogyasztása 0,7%-kal nőtt. A közösségi fogyasztás 0,6%-kal való csökkenése következtében a végső fogyasztás 0,5%-kal emelkedett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 4,8%-kal, míg a bruttó felhalmozás 11,9%-kal bővült. A belföldi felhasználás mindezek következtében 3,2%-kal emelkedett. Az export 3,3, az import pedig 5,7%-kal nőtt.
Egyértelműen javul a gazdaság teljesítménye
Magyarország bruttó hazai terméke 4,2%-kal nőtt 2004 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva - derüln ki a KSH jelentéséből.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér

Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.

Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.

Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét
A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.